MI FOLYIK A HÁTTÉRBEN? AZ ORBÁN-KORMÁNY AZ EGÉSZ RENDSZERT FELFALTA

Jellemző, hogy a tavaszi ülésszak befejezését követően, a magyar Eb-szereplés övezte készülődés közepette, hétfőn késő este jelent meg a Magyar Közlönyben az Orbán-kormány legújabb nagyszabású bürokráciacsökkentő reformja – a költségvetési háttérintézmények megszüntetése, átalakítása. S bár nem kívánták nagydobra verni, de ez a kormányzati intézkedés valóban érinteni fogja a mindennapi életünket.

Mielőtt részleteznénk, jegyezzük meg, még ha a legjobb szándék is vezérli a jogszabályalkotót, egy ilyen volumenű közigazgatási átállást semmiképpen sem lehet levezényelni néhány hét alatt, így várhatóan a rendszer legalább egy évig nem a mindennapi működésével, nem az ügyfelekkel fog foglalkozni, hanem hogy az újonnan létrehozott szervezeti egységek egyáltalán megtalálják a helyüket az új struktúrában. S akkor még nem beszéltünk az intézmények alkalmazottjainak esélyeiről sem.

 

Mindenre gondoltak

A helyzet már csak azért sem egyszerű, mert a bürokráciacsökkentés valóban érinti a teljes államgépezetet. A megszűnésre ítélt több mint 50 háttérintézmény között megtalálható például az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), Országos Tisztifőorvosi Hivatal, Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MANDA), az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség (OKTF), illetve a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA), vagy épp a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Cikkünkben a Jobbik szakpolitikusait kérdeztük, hogy segítségükkel feltérképezzük a bürokráciacsökkentés hátterét.

 

EGÉSZSÉGÜGY

Dr. Lukács László György a nemzeti párt egészségügyi szakpolitikusa lapunknak adott válaszában először arra hívta fel a figyelmet, hogy az Orbán-kormányban az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) alá tartozó Ónodi-Szűcs Zoltán vezette államtitkárság mennyire súlytalan. A honatya szerint tehetetlen bábként működött, amikor Lázár János kancellária miniszterrel kellett alkudoznia.

Ez például az OEP esetében domborodott ki leginkább: az újonnan megalakulóNemzeti Családtámogatási és Társadalombiztosítási Hivatal veszi át a pénztár pénzbeli ellátásokkal, baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatait is, azonban a Hivatal 2017. március 31-i határidővel a Magyar Államkincstárba olvad be.

Felduzzasztják az Állami Egészségügyi Ellátó Központot (ÁEEK) is, beolvasztják azEgészségügyi Készletgazdálkodási Intézetet, az Országos Vérellátó Szolgálatot (OVSZ), a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézetet, az Országos Közegészségügyi Központot, valamint az Országos Epidemiológiai Központot.

Lukács László György a vérellátó szolgálat kapcsán felidézte a szakma egy korábbi érvét, miszerint így a rendszer elveszíti a gyors reagálási képességét, és mivel az OVSZ egy nemzetközi hálózat része, félő, hogy az ellátás biztosítására nem lesz kellő kapacitás az így hatalmas tárcánál. Betegjogilag furcsa szituáció alakult ki az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) esetében, amely szintén az EMMI-hez került. Ez az intézmény felelős a panaszok feltárásáért, így viszont a politikai döntéshozók hatáskörébe került a vizsgálatok lefolytatása.

 

DIPLOMÁCIA

Gyöngyösi Mártont, az Országgyűlés Külügyi bizottságának jobbikos alelnökét a Külügyi és Külgazdasági Intézet kapcsán kérdeztük, amelyet a Martonyi János-Kovács László-féle Demokrácia Központ Közalapítványba integrálnak.

A honatya kritikusan szemléli a változást, szerinte ugyanis a mai bonyolult világbanelengedhetetlen egy független elemző szakmai műhely, amely akár megrendelésre is képes objektív kutatómunkát végezni. Igaz, tette hozzá, az Orbán-kormány számára a klasszikus diplomácia kevésbé fontos, mint a Szijjártó Péter tárcája által folytatott kalmárkodás. Az Alfahírnek elmondta, hogy egyelőre nagyon keveset lehet tudni az átszervezésről, de az biztos, hogy a mindennapi munkát érintő minél nagyobb aktuálpolitikai befolyás meg fog mutatkozni a magyar külképviselet döntéseiben.

 

KULTÚRA

A bürokráciacsökkentés mögött azonban olykor egészen konkrét lobbierők is kitapinthatóak. Erről beszélt Dúró Dóra, a Jobbik szakpolitikusa, az Országgyűlés kultúráért is felelős bizottságának elnöke. Ugyanis a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet is megszűnik, feladatait az Andy Vajna-féle Magyar Nemzeti Filmalap látja majd el. A MANDA-t egyébként még a második Orbán-kormány hozta létre, a Magyar Nemzeti Filmarchívum utódjaként, és magyar kultúra egy elképesztően értékes szelete fölött diszponál.

A Jobbik a Filmalap eddigi tevékenységét ellentétesnek tartja a magyar érdekekkel – szögezte le lapunknak Dúró Dóra. Az országgyűlési képviselő emlékeztetett: a filmügyi kormánybiztos az elmúlt 5 esztendő alatt 22 milliárd forintról dönthetett, ám a Filmalap ennek az összegnek közel a felét a 6 emberhez juttatta. Most is Andy Vajna egyeduralma érvényesül, ami idegen a mgyar kultúrától, fogalmazott élesen.

Szerinte egyértelmű politikai okai vannak annak, hogy a megszűnő Nemzeti Művelődési Intézet feladatai a Lakitelken működő Népfőiskola Alapítványhoz kerülnek, a fideszes Lezsák Sándorhoz köthető intézménnyel szemben ugyanis a valódi nemzeti missziót végző Magyar Népfőiskolai Társaság a fennmaradásáért küzd.

Megszűnik az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet is, feladatai a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-hez (KELLO) kerülnek, de ez nem a kormányzati önkritika része, sóhajtott fel Dúró Dóra. Emlékezetes, hogy mennyi vesződséget okozott a pedagógusoknak, hogy a pontatlanul és késve érkező tankönyvszállítmányok kapcsán a KELLO illetékeseit nem lehetett elérni.

 

KÖRNYEZETVÉDELEM

“A területi környezetvédelmi felügyelőségek kormányhivatalokba történő beolvasztása egyértelművé tette, hogy a Fidesz véglegesen kormányzati ellenőrzés alá akarja vonni a zöld hatóságokat”

, jelentette ki Kepli Lajos, a Jobbik környezetvédelmi szakpolitikusa annak kapcsán, hogy az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőségét a Pest Megyei Kormányhivatalba olvasztják be.

Ezt a függetlenség felszámolásának utolsó lépéseként értékeljük – szögezte le a politikus, aki érthetetlennek nevezte, hogy egy hatóságot és a felettes szervét ugyanabba az intézetbe integráljanak.

A jobbikos honatya ugyanakkor emlékeztetett, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal működése több mint visszás, s nem csupán az Illatos úti veszélyes hulladék kapcsán tapasztalt késlekedése miatt, hanem mert pont a Kormányhivatal környezetvédelmi főosztály működött törvénysértő módon.

 

MEZŐGAZDASÁG

Mint az ismert, a magyar agrárium uniós bevételeiért komoly harc folyik az olyan miniszteri pozícióval rendelkező zöldbárók között, mint Fazekas Sándor és Lázár János. Ennek a csatának az egyik legfontosabb ütköző zónája a most megszüntetett Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). Az MVH-ról fontos tudni, hogy ez kezelte az összes magyarországi vidékfejlesztési forrást – hangsúlyozta Magyar Zoltán, a Jobbik agrárpolitikusa.

Igaz, a Fazekas felügyelete mellett működő MVH átalakításának szükségszerűségéért a Jobbik is többször felszólalt, hiszen azon gazdálkodók, akik kapcsolatban voltak a Hivatallal megtapasztalhatták, hogy sokkal inkább gáncsoskodtak, semmint segítették volna az ügyfeleket.

Kérdés, hogy ez az átalakítás pozitív irányba megy, vagy a megszokott fideszes káder-politikának az áldozata lesz, s a szakma helyett a politikai hűség fog a kinevezéseknél dominálni – tűnődött el az országgyűlés képviselő, szerinte az agrár háttérintézményeket a Miniszterelnökség akarja maga alá gyűrni.

Érdekes ugyanakkor, hogy csak úgy mint az MVH, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) is megszűnik, viszont konkrétan nincs megjelölve, hogy feladataik hova kerülnek.

Lesújtó, hogy minden korábbi fideszes ígérettel szemben már nincs szükség egy földfalapkezelő szervezetre, hiszen minden termőföldjétől megszabadult a magyar állam – folytatta Magyar Zoltán. Mint ismert az NFA felügyelte a Földet a gazdáknak! Program alatt végrehajtott termőföld-privatizációt.

 

ÉLELEMISZER. BIZTONSÁG?

Az ellenzéki politikus szomorúan tapasztalja, hogy bár a Nébih-nél sok éve tendencia volt az eszköz- és munkaerőhiány, ám most már a hatósági feladataiban a fővárosi és megyei kormányhivatalok járnak majd el. Ez abban az időszakban, amikor az élelmiszer-biztonság talán mindennél fontosabb prioritást kellene, hogy élvezzen (a lejárt élelmiszerektől kezdve a GMO-kon keresztül rengeteg az intő példa) több mint felelőtlenség – tette hozzá Magyar Zoltán.

Forrás:alfahír


Forrás:sokkaljobb.hu
Tovább a cikkre »