Mi a különbség a Jobbik és a Fratelli d’Italia között?

Mi a különbség a Jobbik és a Fratelli d’Italia között?

Meglehetősen szomorú végkifejlethez érkezett a magyar nemzeti-jobboldali radikalizmus bástyájaként tekintett Jobbik. A belső szakadás, a hatalmi pressziók, a belső küzdelmek macchiavellista lezárása következtében, a hajdan óriási reményeket keltő párt már egyre rohamosabb mértékben veszíti el támogatóit, politikai arculatát és legitimitását. Mint az olasz politikát, jobboldalt folyamatosan figyelő, kutató, érdeklődő számára önkéntelenül adódott az összehasonlítás, a párhuzam állításának lehetősége. Legalábbis papíron, a Fratelli d’Itália (Olasz testvérek, vagy Itália testvérei) formálisan fiatalabb párt, mint a Jobbik.

Természetesen az 1946. június 2-ától datálható Olasz Köztársaságban a jobboldal története jóval hosszabb, mint Magyarországon, ahol a jelenlegi parlamentáris rendszer is jóval fiatalabb.

A második világháborús vereséget követő évben, 1946-ban szerveződött meg Giorgio Almirante vezetésével az Olasz Szociális Mozgalom (Movimento Sociale Italiano-MSI), mely céljául a nemzeti érdekek képviseletét, az olasz kisemberek szociális védelmét, a fasiszta 20 év – ventennio -, valamint az 1943-45 között működő Olasz Szociális Köztársaság (RSI) pozitív értékeinek képviseletét tűzte zászlajára.

E párt a 90-es évek elejéig működött, majd átszerveződött, legjelentősebb utódpárja a Giancarlo Fini vezette Alleanza Nazionale-AN (Nemzeti Szövetség) lett. E párt a Silvio Berlusconi vezette Forza Italia és az Északi Liga koalíciós partnereként több esetben a jobboldali kormánykoalíció része volt.

Az olasz jobboldal belső fragmentálódása a 2010-es években tovább folytatódott. Így juthatunk el tehát 2012-ig, vagyis a Fratelli d’Italia megszerveződéséig.

A párthoz, mely nemzeti jobbközép erőként határozza meg magát, a volt AN politikusai részéről számosan csatlakoztak. Elnöke az 1977-es születésű Giorgia Meloni, de számos nagy tekintélyű korábbi politikus, példaként Ignazio la Russa, Maurizio Gasparri, Guido Crosetto is erősítik a mozgalmat.

Jó együttműködés: Matteo Salvini és Giorgia Meloni

A Fratelli d’Italia a 2018 márciusi választásokon a jobbközép koalíció részeként eredményesen szerepelt. 4,30 százalék körüli eredményével a 630 képviselőházi helyből 32 helyet, a 315 szenátusi helyből pedig 18-at szerzett meg.

Próbáljunk meg azért pár szempont mentén összehasonlításokat tenni!

Kiindulópontként, Jobbiktól példaként az is megkülönbözteti, hogy négy platform, frakció is működhet benne: Prima Italia – Első Itália, Fare l’Italia – Megteremteni Itáliát, Io amo l’Italia – Szeretem Itáliát, valamint a Io Sud – Én Délről. Közismert, hogy a Jobbik autoritatív felfogású vezetői azonnal felléptek a belső platformok szerveződése ellen. Ez aztán néppártiság!

A Fratelli d’Italia – akárcsak a jelenlegi francia Nemzeti Front, mint nemzeti jobbközép párt a nemzeti állami szociális etatizmus híve, szemben a Jobbikban létező, talán erősödő piacbarát felfogással. A Fratelli d’Italia, a Nemzeti Front az oktatás területén is jobban kötődik a hagyományos értékekhez, mint a posztmodern szempontokat is elfogadó Jobbik.

Nyilvánvalóan eltérő hazánk és Olaszország történelmi múltértelmezése, politikai kultúrája, de a Fratelli d’Italia már a kezdetektől fogva a leghatározottabb ellenzője a Kalergi-tervből fakadó irányított migrációnak, a multikulturális Európa víziójának, az iszlám európai térhódításának. Sajtója kiáll szövetségese, az Északi Liga által delegált belügyminiszter, Matteo Salvini mellett, aki a jelenlegi ismereteink szerint a leggyorsabb és a leghatározottabb módon vet véget Fekete-Afrika nagy tömegei Európába költöztetésének. Csak zárójelben, ezt februárban Mohamed Buhuri nigériai elnök is ellenezte, kérve honfitársait, hogy maradjanak otthon és segítsék hazájuk újjáépítését.

Itt mellékelünk egy jól sikerült karikatúrát a párt Secolo d’Italia című lapjából, ahol Európa jelenlegi egyik fő károkozója mérlegét Salvini súlya lenyomja.

Ugye jó és szellemes karikatúra? A szereplőket mindenki ismerheti

Mára úgy tűnik, a Jobbiknak sikerült magát a korábbi évekhez képest polkorrekt módon szinte mindenféle nemzeti hagyománytól, morális nemzeti szolidaritástól, nemzeti erkölcsi-társadalmi értékítélettől kilúgoznia. Talán sikeres volt Heller Ágnes átképzése?

Lehetséges, hogy tévedek, de a néppárti fordulat eltüntette a korábbi harcos kiállást a nemzeti, kulturális és történelmi hagyományok mint politikai legitimációs szempontok mellett. Ezzel szemben a Fratelli d’Italia határozottan védi az 1922-45 közötti értékeket. Példaként Ignazio la Russa védelmi miniszterként, 2013-ban, az háborúból való 1943 szeptemberi sikertelen kiugrási kísérlet 70. évfordulóján rendezett ünnepségen az ellenállás hősei mellett értékelően szól az Olasz Szociális Köztársaság azon katonáiról is, akik meggyőződésük, hitük szerint a hazájukért harcoltak.

A Fratelli d’Italia nem szégyelli a fasiszta korszak szociálpolitikája felemlítését. A teljesség igénye nélkül, példaként a két évvel ezelőtti tragikus közép-itáliai földrengés kapcsán felidézték, hogy ugyanitt a 30-as évek elején történt hasonló károkat rendkívül gyorsan sikerült felszámolni, és ezzel szembesítették is a baloldali Renzi-kormányt. Ez akkor úgy történt, hogy a Duce ide küldte Araldo di Crollalanza közmunkaügyi minisztert, több ezer munkással, és viccesen közölte a miniszterrel, addig nem mehet haza, míg az újjáépítés meg nem történik. A miniszter, a munkások vasúti kocsikban laktak, az újjáépítés pedig pár hónap alatt befejeződött.

Sajnos a Jobbik sajtója a Horthy Miklós kormányzó által megmentett, ezért a mellette kiálló zsidók állásfoglalása kapcsán is csak rosszízű gúnyolódásra volt képes.

A Fratelli d’Italia folyamatosan őrzi az 1943-45 közötti partizán terror áldozatául esett tízezrek emlékét. Úgyszintén az ólom éveinek nevezett, a 70-es és 80-as évek, a Vörös Brigádok terrorakcióival fémjelzett periódusa áldozatai emlékét is. Ekkor számos MSI és más jobboldali politikus, fiatal aktivista, csendőr, rendőr, köztisztviselő esett a Vörös Brigádok és szimpatizánsaik áldozatául.

A Jobbik új elnöke nemrégen tett egy meglehetősen vulgáris stílusú kijelentést, miszerint ők már nem cigányoznak, nem zsidóznak, nem buziznak. Itt is érdemes megállni egy pillanatra.

Természetes, hogy egy civilizált ember nem fogadhatja el a faji, vallási, etnikai, vagy bármely megkülönböztetést, azonban képesnek kellene lenni bizonyos distinkciók megtételére és megfelelő megfogalmazására. Ha megbecsülünk is nagyszámú dolgos, kreatív, értékes magyar cigány embert, fiatalt, nem biztos, hogy ugyanezt mondhatjuk el a deviáns szubkultúrákban élő minden jövő reménysége és „kisgyermek” esetében. Meloni és Salvini és sajtójuk sürgetik az Itáliában, a sok esetben a különféle telepeken illegálisan élő romák nyilvántartásba vételét, alaptalan kedvezményeik megvonását, szükséges esetekben rendőrségi ellenőrzésüket.

Természetesen „zsidózni” sem értelmes dolog, ugyanakkor, ha például Izraelben is viták folyhatnak a különféle politikai és kulturális, vallási irányzatok között, Magyarországon sem tekintő antiszemitizmusnak bizonyos történetpolitikai kérdések eltérő értelmezése.

E szempontok miatt is csak szánakozni és mosolyogni lehet azon a jobbikos képviselőnőn, aki köszönetet mondott azért, hogy elvitték a Jobbiktól a „rasszizmus bélyegét”. Jogászként képes kellene lennie a rasszizmus határai értelmezésére, definiálására.

Teljesen más ügy az említett „buzizás”. Itt sem az a kérdés, hogy megbántsuk más, egyébként valószínűsíthetően nem egészséges beállítottságú embertársaikat, azonban senki nem köteles elfogadni a közszeméremsértő és botrányos jeleneteket és propagandát.

A Jobbik számára megvolt a lehetőség, hogy felépítse önmagát, elveit, gyakorlatát a hazai, európai, sőt a latin-amerikai konzervativizmus, nemzeti-jobboldali radikalizmus, a népiesség meglehetősen kiterjedt eszköztárából. Az igazsághoz ragaszkodva, kezdetben voltak is ilyen megnyilvánulások, a néppárti fordulat azonban kilúgozott minden ideológiai hátteret. Erre a párt bizonyos vezetői rá is játszottak az ideológiamentesség hangsúlyozásával.

Mindezzel szemben, a formális logika szerint igen nehezen érthető, hogy egy elméletileg jobboldali-nemzeti radikális gyökerű pártnál egyszer csak megjelenik egy jó középkorú, a korábbiakban az egyik pártállami külkereskedelmi cégnél tevékenykedő, kulturális és politikai tekintetben lényegileg ismeretlen „szakértő”, és ő megmondja, hogy ki és mi a szalonképes vagy elfogadható. Hogy ez szomorú, vagy nevetséges, döntse el a kedves olvasó!

Nem az a probléma, hogy a Jobbik nem nyerte meg, hanem elvesztette a választásokat, mert azokat nem is lehetett volna megnyerni. Részletekbe menő elemzés nélkül, a FIDESZ-KDNP kormánya ugyanis megtalálta azokat a célcsoportokat, amelyek pozicionális, anyagi és pénzügyi preferálásával, fel tudta építeni azt a szavazóbázist, mellyel meg lehetett nyerni a választásokat. Csak zárójelben, ettől függetlenül megjegyezhetjük, hogy a kormánypártokon és holdudvarukon, célcsoportjaikon kívül is lehet sok jó, esetleg náluk is jobb magyar.

A migránsválság részben helyes értelmezése, a nemzetállamok jövőjére vonatkozóan fenyegető jellege sikeres tematizálása is a kormánypártokat erősítette. Mindehhez párosult egy hatalmas, lényegileg meghatározó súlyú médiafölény, melyet jelen pillanatban senki sem tudhatott volna ellensúlyozni.

A Jobbik alig épített ki értékelvű együttműködést az európai jobboldali radikális mozgalmakkal, csekély mértékig egyeztetett a tényleges európai értékek definiálásáról. Pedig ez a munka, vallás, család, hűség, kultúra, nemzeti identitás, szolidaritás-összetartás, környezetvédelem elvei mentén a liberalizmussal szemben kihívást jelenthetne.

Giorgia Meloni látogatása 2018 márciusában Orbán Viktornál. A Jobbik nem talált szálakat az európai jobboldali radikálisok felé

A legnagyobb baj azonban, hogy a Jobbik végső soron önmagát veszítette el. Önmagát ideológiai, kulturális, politikai, sőt generációs értelemben is vákuumba helyezte, ezzel szavazók százezreit veszítette el. Nem volt képes a hazaszeretetből, a magyar múltból, kultúrából, a nemzeti szolidaritásból fakadó hatalmas energiák felszabadítására, cselekvő erővé történő formálására. A Fratelli d’ Italia mozgalomtól eltérően már meglehetősen csekély üzenete van, mondanivalója, identitása sokat inflálódott. Hová és meddig vezethet így az útja?


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »