Mi a fontosabb?

Mi a fontosabb?

A mai állás szerint szinte bármilyen zászlót ki lehetne függeszteni a középületekre Szlovákiában, így a városházakra, községházakra, kivéve talán más nemzet zászlaját, így a magyart sem! Tehát a szlovák nemzeti és az EU-s zászló mellé oda lehetne biggyeszteni bármikor a szivárványost is. Ez alól nem kivétel Budapest sem, a legtöbb polgármesteri hivatalban a Budapest Pride közeledtével és a mókafesztivál ideje alatt is lengeti a szél a szivárványos lobogókat.

Ez ellen nyújtott be törvénymódosító javaslatot Szlovákiában egy furcsa parlamenti képviselőpáros: Gyimesi György (OĽaNO) és Tomáš Taraba (jelenleg frakció nélküli, de a hírhedt ĽSNS, a Kotelba-párt révén jutott mandátumhoz). 

A törvénymódosítás megtiltaná a különféle nemi identitású és szexuális orientációjú csoportok szimbólumainak kifüggesztését. Azt akarják elérni, hogy közintézményekre tilos legyen kirakni olyan szimbólumot, amely bármilyen szexuális orientációjú közösség vagy szervezet ideológiáját propagálja. Bármennyire is megfontolandó a javaslat, mégis talán a válság okozta infláció mérséklése lenne jelenleg a kormány képviselőinek a legfontosabb feladata. Ennek így megint csak olyan figyelemelterelő jellege van. Tudják viszont, hogy ilyesmire így vagy úgy, de harap a nép! 

Nemcsak a kormánykoalícióban okoz újabb zavart az ügy, hanem még a legerősebb kormánypártot is megosztja. De talán pont ez a cél most!

Matovič pénzügyminiszternek, az OĽaNO elnökének nincs kifogása a törvénymódosítás ellen, sőt tudja is támogatni. Igaz, ő már a biztonság kedvéért a kormánykoalíció őszi, október 15-ei szétesését is meglebegtette a minap. Heger kormányfő (szintén OĽaNO) viszont felszólította Gyimesit, hogy vonja vissza a javaslatot.  Az már csak hab a tortán, hogy Sólymos László, a Híd-platform elnöke is kioktatja a magyar nemzetiségű képviselőt az LGBTQ-közösséget célzó korlátozás ügyében. Heger szerint a törvénytervezet beterjesztésével Gyimesi megszegte a kormánykoalícióban lefektetett szabályokat. De nem fogja visszavonni! Kijelentette, hogy bármennyire tiszteli is a kormányfőt, a véleményét és az értékrendjét, a törvényjavaslat „benyújtva” marad.

Mi a helyzet más nemzetek szimbólumainak használatával? Ki lehet-e például függeszteni a magyar nemzeti lobogót Szlovákiában az önkormányzatok épületeire, például a nemzeti ünnepeink alkalmával, március 15-én vagy augusztus 20-án?

Hírdetés

Az MKP 2019 tavaszán, a himnusztörvény botrányos módosítási kísérletét követően, petíciót indított a nemzeti kisebbségek szimbólumainak szabad használatáért. Szlovákiában nemcsak a himnuszéneklés vált a Most–Híd közreműködésével majdnem törvény által tiltottá, hanem 2008 óta a belföldi sportmérkőzéseken törvény tiltja a magyar nemzeti színek használatát, a magyar zászló bevitelét a rendezvény helyszínére.  Emiatt magánszemélyeket és a dunaszerdahelyi futballklubot is rendszeresen megbírságolják. A petíciót annak idején aláírásával 11 831 személy támogatta.

Berényi József, a petíciós bizottság elnöke akkor azt nyilatkozta, hogy a kormányhivatal részéről elismerték, hogy a tényleges korlátozás fennáll nemzeti szimbólumaink használatát illetően, ami hátrányosan érinti a nemzeti kisebbségeket, azonban a kormányhivatal részéről a jogszabály formális jogi értelmezéséhez ragaszkodtak.

Részükről erre korlátozódott a petíció vizsgálata. Álláspontjuk szerint, mivel a nemzeti kisebbségek szimbólumaira vonatkozóan a szlovák jogrendből hiányzik a „nemzeti kisebbség szimbólumának” meghatározása és szabályozása, ezért ezek használatának jogosságát sem tudják megállapítani. Az sem érdekelte túlságosan őket, hogy érvelésében Berényi József kifejtette, miszerint természetes történelmi fejlődés következtében a szlovákiai magyarok saját nemzeti szimbólumként tekintenek a magyar nemzeti szimbólumokra, amelyek nemcsak állami szimbólumok, hanem nemzetiek is, és mi a magyar nemzet részének érezzük magunkat. A más állam szimbólumainak használatát tiltó rendelkezéssel pedig korlátozzák saját nemzeti szimbólumaink használatát, identitásunk kifejezését, amelyet egyébként a szlovák alkotmány is biztosítana számunkra. 

Nos, mindezek után talán jobban tenné Gyimesi György is, ha a szlovák parlamentben a nemzeti szimbólumaink jelenlegi használatának a korlátozására hívná fel a figyelmet, ahelyett, hogy újabb, másfajta korlátozáson törné a fejét.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/23. számában.

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »