Mézvásárral és mézkarnevállal zárul a Topolyai Napok rendezvénysorozata

Mézvásárral és mézkarnevállal zárul a Topolyai Napok rendezvénysorozata

Mézvásárral egybekötött mézkiállítást, annak kertében pedig mézszentelőt tartottak Topolyán, a Topolyai Napok rendezvénysorozata keretében.

A sorrendben tizenötödik mézvásárra ezúttal is eljöttek a helybeli és a környező települések méhészei, de a cukrászok, kézművesek, hagyományos mesterségek képvielői is bemutatkoztak a Felvonulás téren. Mirko Spasojević, a Topolyai Méhészegyesület elnöke a megnyitó alkalmával elmondta, 2002-ben négy-öt méhész részvételével szervezték meg az első ilyen rendezvényt, amihez az ötletet a 30-as évekből fennmaradt és meglelt dokumentumok adták, melyek az egykori topolyai mézvásárról tanúskodnak. Kiemelte, hogy napokban a topolyai méhészek közül Rac Jakim az eszéki kiállításon aranydiplomát érdemelt ki napraforgómézével.

Saša Srdić, a képviselő-testület elnöke nyitott meg a rendezvényt, ki szerint a mézvásár és az azt követő mézkarnevál a Topolyai Napok rendezvénysorozat legszínesebb és legattraktívabb részei. Ft. dr. sci. Ivica Ivanković Radak, római katolikus káplán és Srbislav Stojanović a pravoszláv egyház lelkipásztora szentelte meg az idei mézet. Ezt követően egy rövid zenés-táncos művelődési műsor következett, melyben a topolyai Vuk Stefanović Karadžić Szerb Művelődési Egyesület énekese és népi zenekara, valamint a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ táncosai mutatkoztak be.

A méhészek egyöntetű véleménye szerint az esős nyár miatt az utóbbi időszak egyik legrosszabb évét zárják a méhészkedők. Ennek nyomán a méz ára is emelkedett, az újvidéki vásáron már 800-1000 dinárba került egy kilogramm első osztályú méz, Topolyán és környékén ennél valamivel olcsóbb. A kiállítók elmondása szerint egyre keresettebbek az olyan különleges készítmények, mint a kurkumás, gyömbéres, mentás, vagy bodzavirággal ízesített méz. Ezek a gyógynövények ugyanis a fokozzák a méz közismerten kedvező élettani hatásait. Kiskovács Árpád, a topolyai egyesület titkára elmondta, hogy mintegy 80 méhészt tömörít tagságában a szervezet, nagyon aktívak, már az őszi-téli szakelőadások megszervezésén dolgoznak.

A Topolyai Napok rendezvénysorozata a délutáni mézkarnevállal, majd az esti koncertekkel és a városnapi tűzijátékkal zárul.

Tóth Péter


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »