Mezőhegyi Gyula: #machiavellizmus

Mezőhegyi Gyula: #machiavellizmus

„Machiavelli óta tudjuk, hogy a szimulált térség megfelelő kezelése a hatalom forrása”.
– Jean Baudrilland –

Napjainkban a virtuális közéletiség korát élve a politika egyszerre távolodott el végzetesen a hétköznapi emberek érdeklődési körétől, és tört be a mindennapok legintimebb szegmenseibe, egy újfajta mediatizált termékként. Viszont nem csupán a politikai „termék”, a tartalom ment keresztül gyökeres változásokon, maga a közeg is végérvényesen megváltozott. A nagy ívű politikai összecsapások helyét átvették a pár soros twitter-üzentek és jelszavak. A médiumok által vezérelt posztmodern társadalmakban a határvonal a reális és a szimulált, az eredeti és a hamis között pedig lassan kezd elhalványulni.

A jelenség nem új keletű, Jean Baubrillard francia társadalomtudós a kilencvenes években már meghatározta a hiperrealitás fogalmát, mint a posztmodern kultúra egyik jellemző tünetét. Lényege, hogy a mesterségesen előállított sokszor valóságosabbnak tűnjön, mint az eredeti. Egy olyan helyzet, amelyben a modellek lépnek a valóságos személyek, dolgok és tárgyak helyébe és felcserélődik a természetes sorrendiség. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy az elmúlt évtizedekben a média miként formálta át a tudatunkat a tekintetben, hogy mi az ideális otthon, mi számít divatnak, vagy épp mi az elfogadott társadalmi viselkedés.

Míg Machiavelli a megtévesztés szükségességét csupán az uralkodó megnyilvánulásaira látta, addig a modern kori politikai kommunikáció mindezen túllépve, egy olyan hamis kontextust hoz létre, amelyben felülíródnak az általános érvényű morális elvek és értékek. Egy hazug kontextusban ugyanis az igazság is hazugságként értelmezhető. Rájöttek arra, hogy sokkal hatékonyabb szembemenni az igazsággal, ha relativizálják a valóságot, amelyre az igazság hivatkozik. Egyszerűbben fogalmazva – annál, mint hogy kiáll egy politikus a választó elé és valótlanságokat állít, sokkal eredményesebb egy hamis narratívát alkotni a média segítségével. A digitálisan készített filmek korszakában, amikor egy-egy film már nem csak karakterek sorát mutatja be, hanem egy egész digitálisan szimulált világot, akkor nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy ezeket a technikákat ne csak a szórakoztatóiparban kamatoztassák

Persze nem csak a közeg és a tartalom változott meg, hanem a cenzúra is. A jelenkori cenzúra már nem csupán információk elhallgatása révén, hanem lényegtelen információk – dezinformációk – súlyozott közvetítésével valósul meg. A jelenség azonban nem csak a szűkebben értelmezett kulturális szférát hatja át, jelen van a tömegtájékoztatás, a hírközlés és a politika egész területén is. A politika maga is egyfajta szórakoztató iparággá vált, sajátos szóösszetételként pedig megszületett az „infotainment” kifejezés.

A mai kor társadalma már nem csak hogy elviseli, hanem egyenesen megköveteli a megtévesztést. Sokan sejtik, hogy a fogyasztói társadalom a katasztrófa irányába megy, a tömegek mégsem tesznek ellene semmit. Sokan tudják, hogy a globális felmelegedés veszélyezteti az emberi civilizáció jövőjét, mégsem tesznek ellene érdemben szinte semmit. Sokan tudják, hogy a gyorséttermekben előállított élelmiszerek komoly egészségügyi kockázattal járnak, mégis fogyasztásuk egyre csak növekszik a nyugati társadalmakban. Sokan tudják, hogy a média egy hamis világképet tárva elénk igyekszik úgy formálni a tudatunkat, hogy az minél tökéletesebben simuljon bele az elfogadott fogyasztói kultúrába. Az igazságot sokan tudják, de más dolog valamit tudni, és más dolog annak mentén cselekedni.

Machiavelli talán nem is volt tudatában annak, hogy téziseinek mekkora hatása lesz majd a jövőben. Nem érzett erkölcsi aggályokat a közvélemény félrevetését illetően, hiszen filozófiája egyik alapvetése volt az addigi erkölcsös világnézettel való szembenállás és a hatalom bármi áron való megragadásának doktrínája. Machiavelli úgy gondolta, hogy a hazugság szükséges és megkerülhetetlen eszköze a hatalomgyakorlásnak és a jelenkor legtöbb politikai berendezkedését szemlélve kijelenthetjük, hogy a modern politikai kultúra maga vált A fejedelem iskolapéldájává. Idejében még nem voltak meg azok a technikai feltételek, amelyek ma már nem csupán szimulált karaktereket, hanem úgynevezett hiperreált, szimulált valóságot is képesek előállítani. Nyilvánvaló, hogy a hírközlés technikai fejlődése könnyebbé és kényelmesebbé tette életünket. Az igazán fontos kérdés viszont az, hogy a politika miként él majd ezekkel a feltételekkel, és hogy Machiavelli tézise a közvélemény megtévesztéséről új korszakba lép vagy eltűnik a történelem süllyesztőjében.

„A cél szentesíti az eszközt” és a „The business of the business is the business” tételmondat is hasonló elven alapul. Az egyik mondatot egy firenzei filozófus mondta az 1500-as években, a másikat pedig egy amerikai Nobel-díjas közgazdász, Milton Friedman a 2000-es évek elején. Több mint ötszáz év elteltével világosan láthatjuk, hogy valójában mindketten ugyanarról beszélnek: minden lényegtelen, csak egy a fontos, megkapjam azt, amit akarok. Bármi áron. Mindez pedig a szakrális értékkel való szembefordulással kezdődött.

A szerző politológus

Mezőhegyi Gyula

 

The post Mezőhegyi Gyula: #machiavellizmus appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »