Mézet a tetőről

Mézet a tetőről

„Kétségkívül” a kor követelményeihez igazodó finomításokat és pontosításokat kell végezni a méhtartást szabályozó rendeleten – reagált megkeresésünkre a minisztérium. Szerinte azonban nem a jogszabályi környezet miatt nem tud meghonosodni hazánkban az egyébként óriási lehetőségeket rejtő városi méhészet.

Nincs külön szabályozva a városi méhtartás Magyarországon – erősítette meg a korábbi cikkünkben írtakat a Földművelésügyi Minisztérium (FM) sajtóirodája. Az említett írásban annak jártunk utána, hogy mennyire elterjedt hazánkban a méhtartás betonméhészetnek is nevezett formája, amikor a város központjában, például házak tetején elhelyezett kaptárakba gyűjtik a mézet, ahogy erre többek között Bécsben, Párizsban, New Yorkban és Torontóban is láthatunk már példát. A nekünk nyilatkozó szakértők elmondták, hogy bár nem kell nagyítóval keresni a méhészeket a városokban sem – az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) adatai szerint néhány százan azért vannak –, a jelenség nem túl gyakori itthon. Pedig – mint arról cikkünkben beszámoltunk – óriási lehetőségek vannak benne.

Annak okát, hogy hazánkban nincsenek olyan méhészek, akik ezzel foglalkoznának, Tornyossy Csaba okleveles méhész a vitatható jogszabályi környezetben látja. Magyarországon a méhtartás szabályait egy ősrégi, egészen pontosan 1969-es minisztériumi rendelet rögzíti. Ennek első, konkrétumokat igencsak nélkülöző paragrafusa kimondja, hogy „a méhészkedést a vonatkozó külön (állat-egészségügyi, növényvédelmi stb.) jogszabályok megtartásával – erre alkalmas területen mindenki szabadon gyakorolhatja. Háztömbök területén méhészetet létesíteni és fenntartani nem szabad”. A jogszabály azt is rögzíti, hogy úttól tíz méterre, szomszéd kertjétől négy méterre, háztömböktől pedig kétszáz méterre lehet csupán méheket elhelyezni.

FM: Pontosítani kell a rendeletet

A tárca levélben érkezett válasza szerint a jogszabály „alapvetően” rendezni tudja a méhek tartói (méhészek) és a környezet (lakosság) közötti viszonyokat, bár azt is elismeri, hogy „kétségkívül a kor követelményeihez igazodó finomításokat és pontosításokat kell végezni rajta a jövőben”. Mint írják, ugyan a rendeletben valóban nincs szabályozva az utóbbi években kialakult úgynevezett városi méhtartás, ettől függetlenül azonban a városi méhészkedés az elmúlt évtizedekben is létezett, bár méhészeink azt nem a belvárosi épületek tetején művelték. Ennek okát a tárca abban látja, hogy a mézelő méh – szerinte – nem tekinthető háziasított élőlénynek, valamint a méhek tartása állat-egészségügyi, élelmezésbiztonsági és környezetvédelmi kérdéseket is felvet.

A tárca álláspontja szerint a városi környezetben tartott méhek nem biztos, hogy megkapják azt a környezeti változatosságot és élelmet, ami az egészséges létükhöz szükséges. A virágok látogatása során a 20–50 ezer egyedet számláló méhcsalád jelentős számú emberrel kerülne kapcsolatba. Egy-egy méhcsalád 80–100 kilogramm méznek megfelelő nektárt és 20–40 kilogramm különböző virágról származó virágport fogyaszt az önfenntartásához. Ezt a mennyiséget pedig több tíz millió „porcióban” tudja begyűjteni 4,5-5 kilométer sugarú röpkörzetben. Nehéz eldönteni, hogy ennyi találkozás a méhek vagy az ember számára zavaró-e igazán.

A forró tető nem ideális hely

A tárca arra is felhívta a figyelmet, hogy állatjóléti kérdéseket is felvet a méhek városi környezetben, tetőn vagy tetőterekben tartása. Noha az emberek feje felett elhelyezett méhek jelentik a legkevesebb veszélyt a városlakókra, a forró tető korántsem ideális a méhek számára.

A tárca portálunkat arról is tájékoztatta, hogy a jogszabály és a városi méhtartás viszonyáról kikérték az Országos Magyar Méhészeti Egyesület véleményét is. A minisztérium szerkesztőségünkhöz eljuttatott válaszlevelében ismertette az OMME álláspontját, miszerint a jelenlegi jogszabályi keret nem akadályozza a városi méhészet létesítését, terjedését, városi méhtartásra ma is van lehetőség. A méhészegyesület felhívta viszont a figyelmet, hogy amennyiben ezen tevékenység mellett dönt valaki, mindenképpen vegye fel a kapcsolatot az OMME megyei vagy helyi szervezetével. Veszélyforrás lehet ugyanis az esetleges szakképzetlenség, a fel nem ismert méhbetegségek és az elhanyagolt méhcsaládok ugyanis tragikus következményekkel járhatnak a méztermelést profi szinten űzőknél is.

A válaszlevelükben hangsúlyozták továbbá – ahogy korábbi írásunkban mi is megtettük –, hogy a méhtartást minden esetben be kell jelenteni, a méhésznek nyilvántartási kötelezettségei vannak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »