Mészárosnak a veje is zseni: gond nélkül megnyerte az első milliárdos közbeszerzést, amelyen indult

Megnyerte első milliárdos összegű közbeszerzését Homlok Zsolt szombathelyi vállalkozó. Az üzletember azzal került be korábban a hírekbe, hogy májusban feleségül vette Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és milliárdos nagyvállalkozó kisebbik lányát, ezúttal azonban üzleti sikereiről szól a hír.

A közbeszerzési adatbázis friss közzététele szerint Homlok Zsolt egy éve alapított cége, a Homlok Zrt. az idén novemberben elnyert egy több milliárd forintot érő közbeszerzést a MÁV Zrt.-től. A Homlok Zrt. vezette Várda 2017 Konzorcium a 2,86 milliárd forintos alapajánlata mellett egy 2,67 milliárd forintos opcionális munkát is elnyert. Tehát összesen 5,5 milliárd forintot érő közbeszerzés részbeni nyertese lett a frissen alakult cég, amelynek tavaly csak 600 ezer forintnyi bevétele volt. Túl sok referenciája sem lehetett, lévén ez volt az első közbeszerzés, amelyen indult.

Homlok cége a Penta Industry Kft.-vel társulva a Seszták Miklós fejlesztési miniszter „birodalmának” számító Kisvárdán dolgozhat majd a vasútállomás modernizálásán. Az alapajánlatban aluljárót építenek, átépítik a fővágányt, átalakítják a villamos vezetéket. Az opció szerint pedig aluljárót és szigetperont építhetnek majd. Mészáros Lőrinc vejének cége olyan építőipari nagyágyúkat szorított maga mögé, mint a korábbi munkáltatóját, a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-t vagy az A-Híd Zrt.-t, amelyek valamivel drágább árajánlatot tettek le az asztalra.

A Kisvárda állomás utazási színvonalának javítása II. ütem című közbeszerzés szerződéseit december hetedikén írták alá a felek.

Hírdetés

Homlok Zsolt ötmillió forint jegyzett tőkéjű cége a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint jelenleg 16 főt foglalkoztat, ennyi ember viszont nem tudná elvégezni a beruházást. Ezért a közbeszerzési összegzés szerint alvállalkozókat is igénybe vesz. És ettől válik családivá a biznisz. Ugyanis az egyik alvállalkozó a Homlok Zsolt apósa, maga Mészáros Lőrinc egyedüli tulajdonában álló vasútépítő cég, az R-Kord Kft. A felcsúti polgármester cége mellett Homlokék még három alvállalkozót neveztek meg, az ország egyik legnagyobb beton- és vasbeton elemeket előre gyártó vállalatát, a Ferrobeton Kft.-t és a Vasútépítők Kft.-t.

De a legérdekesebb az utolsó szereplő, a Vasútvill (Vasútvillamosító) Kft. A cégről a minap a 24.hu írta meg, hogy a Rafinanz Promotion s.r.o. nevű prágai cég a 76 százalékos tulajdonosa, július óta pedig Homlok Zsolt vezeti és 75 százalékban tulajdonolja is. A lap megjegyzi, hogy a határon túli akcióval a Mészáros klán a magyarországi vasúti biznisz újabb területén szerzett pozíciót. A Vasútvillamosító ugyanis felsővezeték-építéssel foglalkozik, eddig három-négy milliárd forintos bevételt produkált évente, és alig van versenytársa a magyar piacon. Korábban Mészáros érdekkörébe vasútipálya-építő, valamint biztosító- és távközlési berendezések kiépítésével foglalkozó cégek tartoztak.

A hitelbiztosítéki nyilvántartás adatai szerint Homlok Zsolt Homlok Zrt.-je a megalakulása után nem sokkal alvállalkozóként be tudott szállni a V-Híd Zrt. és az A-Híd Zrt. mellé a Kelenföld–Százhalombatta vasútvonal 51,3 milliárd forintos felújításába. Ehhez a vállalat októberben 750 millió forintos hitelkeretet nyitott az OTP Bankban. Itt szintén apósával, Mészáros Lőrinccel dolgozhat együtt. Korábban megírtuk, hogy a felcsúti polgármester cége, az R-Kord szintén hitelt vett fel, szintén az OTP Banktól, és alvállalkozóként vesz részt a kivitelezésben.

Ugyancsak a 24.hu írta meg korábban, hogy Homlok Zsolt tavaly váratlanul szakított korábbi családjával, majd a szombathelyi központú osztrák vasútépítő céggel is szerződést bontott. A Swietelsky még az ő vezetése alatt kapcsolódott be a felcsúti kisvasút építésébe.

(MNO nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »