Mészáros Lőrincből bankár is lesz?

Mészáros Lőrincből bankár is lesz?

A takarékszövetkezeti rendszerből kinőtt Takarékbank Zrt. és a Mészáros–Matolcsy-érdekkörben levő MKB Bank révén új gigabank létrehozása várható – tudta meg a 24.hu. A lap értesülései szerint a takarékszövetkezetek vezetőinek titoktartási kötelezettség mellett kellett nyilatkozniuk, hogy mindent beleadnak a Fúziós Stratégia Projekt sikerébe.

E projekt szövege úgy fogalmaz, hamarosan egyetlen egységes jogi személy szervezeti keretei között kell összeolvadnia az összes szövetkezetnek, illetve, hogy 2019. december 31-re kell létre hozni egy stabil és nyereséges bankot. Szándékaik szerint az új pénzintézet az OTP konkurense lehetne.

Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója egy éve még úgy nyilatkozott,

nem vagyok Mészáros Lőrinc strómanja.

Hozzátette, annak ellenére, hogy Mészárosnak milliárdos kölcsönöket adtak, és hogy a volt felcsúti polgármester érdekeltségébe került a takarékszövetkezetek teljes informatikai fejlesztését végző cég, törvényes távolságban marad tőle.

Ez a függetlenség azonban ma már erősen kétséges. Történt ugyanis, hogy Vidát a napokban rendkívüli közgyűlésen vették fel a Mészáros-lányok mellé az Opus Global Zrt. igazgatósági tagjai közé. Ez a Mészáros-cég a vidéki lapokat és számos más sajtóterméket kiadó Mediaworks tulajdonosa, ráadásul június elején beszállt az informatikába is, miután megszerezte a jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező 4IG feletti irányítást.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »