Mészáros Lőrinc alvállalkozóként építi a tram-train-vonalat

Lázár János hiába tiltakozott a drágulás miatt, az eredeti ár több mint kétszereséből, 25 milliárd forintból készül el a Szeged–Hódmezővásárhely-vasútvonal. A vonalat a Swietelsky fejleszti, de alvállalkozóként Mészáros Lőrinc cége is felbukkan.

Hosszas vita után végül kihirdették a Szeged és Hódmezővásárhely közötti hévvonal (tram-train) építésére kiírt közbeszerzési eljárás eredményét. A tendert a Swietelsky Vasúttechnika Kft. nyerte el, a társaság 25 milliárd forintból fejlesztheti a vonalat. Ez jókora drágulást jelent ahhoz képest, amennyit a projektet megrendelő MÁV eredetileg szánt rá. A közbeszerzést még 22 milliárdos maximumárral írták ki, ehhez képest még 3 milliárddal drágább ajánlatot tett a nyertes Swietelsky.

A nyertes cég ügyvezetője tavaly őszig Homlok Zsolt volt, aki előzőleg eljegyezte, nyáron pedig elvette Mészáros Lőrinc lányát. Homlok vezetése alatt a Swietelsky kapta meg a kisvasút építésének jogát a Mészáros Lőrinc által vezetett Felcsúton. Mészáros egyik cége, az R-Kord Kft. a hévprojektben is felbukkan, a nyertes pályázatban alvállalkozóként szerepel.

A járművek is drágultak

A mostani nem az első közbeszerzés a tram-train-fejlesztésre. Korábban a járművek beszerzésére írtak ki pályázatot, amelyet a Stadler Rail Valencia, a svájci Stadler cég spanyol leányvállalata nyert meg. Ez a közbeszerzés szintén jelentősen drágult az eredetileg becsült árához képest. A MÁV-Start eredetileg 10 milliárd forintból tervezte a vonatok beszerzését, később a nyertes Stadler Rail 23 milliárdos kétféle ajánlatot tett.

Hírdetés

Igaz, a drágulásban az is közrejátszott, hogy a tavalyi, a közbeszerzést elrendelő kormányhatározatban még csak 8 szerelvény szerepelt, 10 milliós kerettel, a kiírásba viszont már 12 járműről volt szó, a keret pedig 20 milliárd forint volt. Ezt lépte át a Stadler Stadler 23 milliárdos ajánlata 3 milliárd forinttal.

Lázár–Seszták-háború

A Hódmezővásárhely-Szeged vasúti projekt már a kiírása óta viták tárgya. Lázár János, Hódmezővásárhely országgyűlési képviselője több alkalommal is arról beszélt, hogy a MÁV-Start lépései miatt ellehetetlenül a beruházás, és bírálta annak drágulását is. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó fideszes források szerint viszont Lázárnak nem elsősorban az áremelkedéssel volt baja, hiszen az ilyesmi mindennapos a jelenlegi rendszerben, elég csak a Puskás Arénára, az úszó-eb-re vagy a Budapest-Belgrád vasútra gondolni, amelyek mind jóval nagyobb mértékben drágultak, mint a tramtrain-projekt.

Mint mondták, a MÁV-Start eredetileg a hibrid vonatoknál olcsóbb, tisztán elektromos vonatok beszerzését tervezte, ezután viszont a beruházás kikerült az Integrált közlekedésfejlesztési operatív program (IKOP) keretéből finanszírozandó beruházások köréből. E lépés oka szerintük az lehet, hogy a megbukott budapesti olimpia projekt miatt inkább a gödöllői, illetve a százhalombattai vonal fejlesztése került előtérbe az uniós források terhére. Ezután született meg az a koncepció, hogy jóval drágább hibrid vonatokat vegyenek.

Az informátorok szerint az NFM és a Miniszterelnökség közötti huzavona politikai színjáték, és az ügy hátterében Seszták Miklós és Lázár János érdekellentétei állnak – egyszerűen arról van szó, hogy Lázár János a projekt bírálatával igyekezett csökkenteni riválisa befolyását abban a régióban, amelyet képviselői széke miatt saját érdekszférájának tekint.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »