Mesterházy Attilából bizottsági elnök lehet

Mesterházy Attilából bizottsági elnök lehet

Tóth Bertalan, Burány Sándor, Varga László – várhatóan ők lesznek az MSZP frakciójának új vezetői – tudta meg a Magyar Nemzet. Információink szerint az átalakítások eredményeképpen a korábbi pártelnök Mesterházy Attila is pozícióhoz juthat: parlamenti bizottsági elnök lehet.

Teljesen átszervezik az MSZP frakciójának vezetését azután, hogy Molnár Gyula lett a pártelnök, elődje, Tóbiás József pedig távozik a képviselőcsoport éléről. Már korábban felvetődött, hogy a frakcióvezető Tóth Bertalan lesz, és habár ebben a képviselőknek kell majd kimondaniuk a végső szót, a Magyar Nemzet információi szerint a kérdés lényegében már eldőlt. Tóth Bertalanról lehetett tudni, hogy „együtt mozog” Molnár Gyulával, és indult is az elnökhelyettesi pozícióért, ám végül Gőgös Zoltánnal szemben alulmaradt a kongresszuson. Molnár Gyula már a megválasztása után azt mondta lapunknak, azon töri a fejét, hogyan lehet a frakció és a párt vezetését úgy megoldani, hogy abban Tóth Bertalannak mindenképpen legyen szerepe.

A Magyar Nemzet információi szerint az is igen határozott elképzelés, hogy Burány Sándor legyen az általános frakcióvezető-helyettes, ezzel együtt viszont lemondjon az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöki posztjáról. (Ez az egyik olyan parlamenti bizottság, amelyet hagyományosan mindig ellenzéki politikus vezet.) Lapunk úgy tudja, hogy az elnöki tisztséget a jövőben Mesterházy Attila tölthetné be. A volt pártelnök már korábban egyértelművé tette, hogy nem készül visszatérni a frakció vezetésébe, ezzel a lépéssel viszont mégis kapna egy komoly pozíciót. Mesterházy Attiláról egyébként ismert volt, hogy az elnökjelölti kampányban Molnár Gyula mögött állt, ezt bizonyította egy olyan fénykép is, amely az azóta megválasztott elnök által összehívott kötetlen beszélgetésen készült, és kikerült a Facebookra is. A Magyar Nemzet információi szerint ugyancsak frakcióvezető-helyettes lehet a Borsod megyei elnöknek újraválasztott Varga Lászlóból.

Molnár Gyula új elnökként más posztokon is tervez személycseréket. Így például meneszti a pártigazgatói tisztségről Katona Tamást, ezt a Népszavának meg is erősítette. Katona Tamást egyértelműen Tóbiás József embereként tartották számon, egyébként számos kritika érte a munkáját. A napokban az InfoRádió Aréna című műsorában a kommunikációs területet is úgy írta le, mint ahol változtatniuk kell. Konkrét személycserékről ugyan nem mondott részleteket, de árulkodó lehet az a mondata, hogy „nem tartom szerencsésnek, ha valaki ezt egy rádióműsorból tudja meg”.

Lapunk szocialista forrásai egyébként arra számítanak, hogy a kezdeti átalakítások után optimistán tudnak nekilátni a munkának. Azzal nem számolnak, hogy akár az elnöki posztról leváltott Tóbiás József, akár a választmány vezetésétől búcsúzó Botka László az új pártvezetés ellen dolgozna.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 30.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »