Mesélő kora újkori kegyérmék – Zarándoklatok és Székesfehérvár (4.)

Mesélő kora újkori kegyérmék – Zarándoklatok és Székesfehérvár (4.)

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum Zarándoklatok és Székesfehérvár címmel indított előadás-sorozata, melynek keretében ezúttal Reich Szabina régész osztott meg érdekes kultúrtörténeti adalékokat – a 17–18. századi kegyérméket segítségül hívva – az érdeklődőkkel a Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpontban június 16-án.

Az egyre több érdeklődőt vonzó kultúrtörténeti sorozat negyedik előadója, Reich Szabina a székesfehérvári Szent István Király Múzeum régész-kutatója, aki immár nemcsak történeti forrásokat, hanem valódi tárgyi emlékeket hívott segtségül, hogy A kora újkori zarándoklatok története a feltárásokból származó kegyérmék tükrében című előadása során a feltárásokból előkerült kegyérmék segítségével átfogó képet adjon a kora újkori, 17–18. századi magyarországi búcsújárás helyi jellegzetességeiről.

A kegyérmék a barokk kegyesség emlékei, illetve a korabeli zarándokok számára amolyan búcsúfiaként szolgáltak egy-egy zarándokhelyről. Jellemzően a kibocsátó kegyhelyet, templomot, a helyhez köthető szentet, patrónust ábrázolták. Sok esetben – a tulajdonost védelmező erőt tulajdonítva neki – amolyan amulettként rózsafüzérre vagy nyakba kötve is viselték és használták őket a zarondokok.

A 17–18. századi, itthon megtalált éremképek vizsgálata során kiderült, hogy a legnépszerűbb a máriacelli kegykép volt, míg a patrónust ábrázoló képek között a legelterjedtebb Szent Benedek alakja volt. Előbbi a nyugat-magyarországi városokban nagy számban élő, német ajkú polgárság zarándoklási szokásaira, míg utóbbi a bencés rend akkori erőteljesebb regionális jelenlétére vezethető vissza, hiszen a kolostorok is vertek érmét. A lelőhelyeket térképre vetítve megfigyelhető – mondta Reich Szabina –, hogy főként a Dunától nyugatra eső területeken, s elsősorban jelentősebb útvonalak mentén, illetve a módosabb, gazdagabb lakossággal rendelkező településről kerültek elő nagyobb számban a kegyérmék. A Habsburg (osztrák és délnémet) kapcsolatok miatt a Nepomuki Szent Jánost ábrázoló kegyérmék is gyakoriak voltak a vizsgált időszakban – tette hozzá.

A kutató előadása elején beavatta a közönséget, hogyan is fordult a figyelme éppen a kegyérmék felé: 2014-ben, a székesfehérvári II. János Pál pápa tér ásatása során egy Szent Benedek-kegyérme került elő. A lelet szórványlelet volt, vagyis nem egy sírból került elő, hanem a sírok kevert földjében találták meg a régészek, így beazonosítása is nehezebb volt. Reich Szabina, miközben próbálta meghatározni a friss lelet legfontosabb jellemzőit, azt tapasztalta, hogy a hazai szakirodalom a témában igen gyér, ugyanis az újkori feltárások korábban itthon jellemzően nem álltak a régészet látóterében.

Az előadó hozzátette: ma már szerencsére zajlik a szemléletváltás, például szisztematikus feltárása kezdődött a barokk kori temetkezési helyeknek is, és míg korábban a szakma főként az 1711 előtti időszakot vizsgálta, ma már sokkal jobban dokumentálják a későbbről fennmaradt relikviákat – például kegyérméket, rózsafüzéreket, kereszteket, korpuszokat, imakönyveket is. Kiemelte, szerencsére az osztrák és német források a segítségére voltak a kutatásban, ma pedig már a hazai szakemberek is be tudnak csatlakozni a különböző kutatások révén a nemzetközi tudományos körforgásba.

A középkor hazai zarándokainak legkedveltebb úti céljai – Róma és Jeruzsálem – mellett az egyre veszélyesebbé váló tengeri utakat elkerülendő – további kegyhelyek is előtérbe kerültek, többek között Alltöting, Bari, Düren, Köln, Loreto, Santiago de Compostela, Trier, Tours, Wartburg, Aachen, Mariazell, Częstochowa, hazai vonatkozású kegyhelyeink – többek között Székesfehérvár, Csanád, Nagyvárad, Újlak – is szép számmal akadtak.

A török megszállás azonban – mint oly sok minden másban – a hazai zarándoklatok lendületében is törést jelentett, ahogyan a reformáció elterjedése is: háttérbe szorulnak a zarándoklatok, és a tárgyi emlékek, ereklyék nagy része is elpusztult.

Hírdetés

A török uralom vége és a katolikus restauráció a 17–18. században aztán újabb fordulópontot hozott: felerősödött a Szűz Mária-kultusz, amely már a hódoltság idején egyre fontosabbá vált: a törökkel viaskodó magyarok leggyakrabban a Szűzanya közbenjárásáért és oltalmáért fohászkodtak. Kiemelkedő hazai Mária-kegyhelyeink többek között Andocs, Bodajk, Celldömölk, Máriabesnyő és Máriaremete.

A barokk korban újraéledő zarándoklatokhoz számos kegytárgy köthető, legtöbbjük a barokk kori temetkezési szokások révén maradt az utókorra. Készült rózsafüzér üvegből is, de sok esetben a például fából faragott rózsafüzér, amire a kegyérme fel volt fűzve, nem maradt meg, csak maga az érme, mivel az tartósabb anyagból – rézből, bronzból, ólom- és ónöntvényből vagy préselt lemezből készült. A függesztőfüllel és függesztőkarikával ellátott vagy átlyukasztott kegyérmék formája igen változatos képet mutat: kerek, nyolcszögletű, ovális, lant formájú, sőt szív- és Ulrich-kereszt-alakú kegyérme is került elő a feltárások során.

Gyakoriak voltak a korban a Benedek-kegyérmek, a szentek alakjaival ellátott érmék és a kegyhelyhez kapcsolódó érmék, amelyek legtöbbször rovátkolt szalag, virágfüzér, koszorú, gyöngysor, hullámvonal, babérkoszorús-, tölgyfaleveles kerettel voltak díszítve. A szakember rámutatott: ezek valójában tömegáruk voltak, nem meglepő tehát, hogy ugyanazt a sémát használták az ábrázolások, így a 17–18. századi érmék azonosítása során legbiztosabban a feliratok szolgálhatnak eligazító elemként, főként a kegyhelyek által kibocsátott érmék esetében.

A katolicizmus a 17. századtól elsősorban a Dunántúlon, a Felvidék nyugati területein, a Duna-Tisza közében és a Palócföldön volt uralkodó, míg az alföldi területek jellemzően a protestantizmus erősebb hatása alá kerültek. Ez természetesen a lelettérképen is kirajzolódik: a kegyérmék jellemzően a katolikus területekről kerültek elő.

Az előadásról készült teljes beszámoló ITT olvasható.

*

A Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpontban legközelebb augusztus 25-én várják az érdeklődőket, ahol a sorozat ötödik vendége Smohay András művészettörténész, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum igazgatója lesz, aki a 18–20. századi Szent István-körmenetekről oszt meg izgalmas részleteket.

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »