Mérő László a pedofiltörvényről: "Orbán aljas és cinikus játszmájának egy újabb eleme"

Mérő László a pedofiltörvényről: "Orbán aljas és cinikus játszmájának egy újabb eleme"

Ez a törvény egyáltalán nem a melegekről szól, hanem Orbán aljas és cinikus játszmájának egy újabb eleme. Aki ennek kapcsán az emberi jogokról meg kirekesztésről beszél most, az akaratlanul is Orbán kottájából játszik! 

– osztotta meg a Facebookon véleményét Dr. Mérő László matematikus, publicista a Parlamentben kedden elfogadott pedofilellenes törvényről, amit a Jobbik frakciója is megszavazott.

Mérő az MSZP, a DK és a Párbeszéd által homofóbnak tartott törvény megszavazása kapcsán úgy látja, hogy ezen pártok elkötelezett szavazói, a „Balik” azt kéri számon a Jobbiktól, hogy miért nem Balik. A professzor ugyanakkor két dolgot állít:

  • egyrészt, hogy a Jobbik valóban nem az (Balik);
  • másrészt szerinte a Baliktól (és amúgy tőle is) nagyon különböző gondolkodású embereknek a Jobbik az a része, akikkel még épp szót lehet érteni. 

    Hírdetés

  • A hardcore fideszesek azok, akikkel már nem lehet szót érteni, nem a jobbikosok

    – tette hozzá, leszögezve azt is, szerinte nagyon is szükség van arra, hogy szót értsünk egymással. Érvelését folytatva kiemelte:

    Nemcsak azért, mert különben marad az Orbán, hanem azért is, mert mihelyt kicsit is megpróbálsz velük szót érteni, kiderül, hogy a lóf*szt nácik ők, csak másmilyenek. Ugyanannyira nem nácik, mint amennyire a balikosok nem komcsik – de erről meg a jobbikosokat kell valakinek meggyőznie, és az biztosan nem én leszek. Szerencsére úgy tűnik nekem, ezt meg megteszi Jakab Péter, köszönöm is neki 

    – fejtette ki Mérő László, aki szerint a lényeg az,

    ha a balikosok nem állnak ki a Jobbik mellett most, hogy Orbán egy zseniálisan gonosz és nyilvánvalóan betarthatatlan törvény meghozásával önmeghasonlásra kényszerítette őket, akkor a saját, balikos elveiket (például a szolidaritást) köpik szemközt!

     


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »