Merkel támogatja Macron reformjait

Merkel támogatja Macron reformjait

Támogatásáról biztosította Angela Merkel német kancellár pénteken Emmanuel Macron francia államfő belföldi és euróövezeti reformjait. A kancellár az Edouard Philippe francia miniszterelnökkel Berlinben folytatott megbeszélése után tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a párizsi vezetés belgazdasági reformtervei “fontosak, és eredményesek lesznek a francia emberek számára”, de az átalakítások hatása később lesz majd érezhető.

Németország “saját tapasztalataiból tudja, hogy az eredmények némi időeltolódással jelentkeznek” – utalt Merkel a kétezres évek elején elindított német munkaerőpiaci reformokra, amelyek több év után fejtették ki hatásukat. A kancellár kiemelte, hogy Berlin és Párizs a migrációs válság kezelésében is egyetért; törekedni kell a menekülés okainak megszüntetésére és az embercsempészet felszámolására, hogy végül “csak legális és irányított lehetőség legyen arra, hogy emberek hozzánk jöjjenek”.

Ezekhez a törekvésekhez “jó példa” az EU-Törökország menekültügyi együttműködés, amely a menekülteknek, Törökországnak és az EU-nak is jó. Ezt a fajta megoldást kell alkalmazni az afrikai országokkal kapcsolatban is, gazdaságfejlesztési programokkal kiegészítve.

Angela Merkel hangsúlyozta: bármilyen összetételű is legyen a következő német kormány, Németország és Franciaország rendkívül szoros stratégiai együttműködést folytat majd, olyan ügyekben is, mint a mesterséges intelligencia fejlődése és az autóipar átalakulása. Hozzátette: elképzelhetőnek tartja, hogy az euróövezetben kialakítják a zóna közös pénzügyminiszteri intézményét, és továbbra is támogatja azt a gondolatot, hogy az euróövezeti állandó válságkezelő rendszert (ESM) fejlesszék tovább “egy euróövezeti valutaalap irányába”.

Hangsúlyozta, hogy mindezeket a felvetéseket konkrét tartalommal kell megtölteni, így ki kell dolgozni a közös euróövezeti költségvetés gondolatát is. “Nem kételkedem abban, hogy Franciaországgal együtt közös megoldásokat találunk” – mondta a német kancellár.

Edouard Philippe kiemelte, hogy Párizs elkötelezett a reformok és a Németországgal folytatott együttműködés elmélyítése mellett. A két ország “gyorsan halad előre, és messzire jut” – mondta a francia kormányfő.

MTI

 

The post Merkel támogatja Macron reformjait appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »