Merkel nem határolódik el a Bundestag örmény határozatától

Angela Merkel német kancellár nem határolódik el a Bundestagnak attól a határozatától, amely népirtásnak minősítette az örmények ellen száz éve elkövetett török erőszakcselekményeket – közölte pénteken Volker Kauder, a CDU/CSU pártszövetség parlamenti frakcióvezetője a Der Spiegel című hírmagazin ezzel kapcsolatos értesülésére reagálva.

Kauder a frakció elnökségének berlini ülésén elmondta, hogy a kancellárral reggel folytatott beszélgetése során Merkel utalt arra, hogy maga is támogatta a határozatot, és kifejezetten hangsúlyozta, hogy fenntartja álláspontját.

A Der Spiegel online változata előzőleg azt írta, hogy a Berlin politikai gesztust készül tenni a török vezetésnek azzal, hogy elhatárolódik a szóban forgó határozattól, amelynek elfogadása óta Ankara nem teszi lehetővé a Bundestag képviselőinek az incirliki NATO-támaszponton állomásozó német katonák meglátogatását.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »