Merkel: meg tudunk birkózni a globalizáció árnyoldalainak kihívásaival

A globalizáció árnyoldalai próbára teszik Németországot és Európát, de továbbra is kétségtelen, hogy “meg tudunk birkózni” a történelmi kihívással – mondta Angela Merkel . A német kancellár kilenc pontból álló biztonságpolitikai programot mutatott be és jelezte, hogy a legutóbbi támadások után sem tervez változtatást az uniós külső határok védelmére és az EU-Törökország megállapodásra alapozott menekültpolitikájában.

A kancellár az utóbbi napok németországi támadásai miatt szabadságát megszakítva rendkívüli nemzetközi sajtótájékoztatót tartott, amelyen megismételte 11 hónappal ezelőtti híres kijelentését, miszerint Németország megbirkózik a menekültválsággal. Az Európa körüli válságok, a menekültek, a terrorizmus mind-mind a globalizáció “árnyoldalát, fonákját” jelentik, és Németországnak és Európának ezzel meg kell birkóznia. “Nem mondtam, hogy egyszerű ügy lesz, amelyet könnyen elintézünk” – mondta Angela Merkel.

A kancellár kilenc pontból álló terrorellenes biztonságpolitikai programot vázolt fel. Rámutatott, hogy a két merényletet olyan emberek követték el, akikre a támadásig nem figyeltek fel a biztonsági szervek. Ezért jobb korai figyelmeztető rendszerre van szükség. Továbbá meg kell erősíteni a rendőrséget és jobban be kell vonni a hadsereget (Bundeswehr) a terror elleni küzdelembe. Folytatni kell az internetes bűnözés ellen felállított hatóság kiépítését, fejleszteni szükséges a terrorizmus tudományos kutatását, javítani kell az uniós együttműködésen, szorosabbra kell fűzni együttműködést az Egyesült Államokkal – a hírszerzés területén is -, és uniós szinten szigorítani kell a fegyvertartási szabályokat – sorolta. Kilencedik pontként a kitoloncolások következetesebb végrehajtását említette.

A kérdésre, hogy Németország háborúban áll-e, kiemelte, hogy nem az iszlám, hanem az iszlamista terrorizmus és az iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen kell harcolni, és ezt akár háborúnak is lehet nevezni.

A menekülthelyzet európai uniós kezeléséről elmondta: 11 hónap alatt sok eredményt értek el, de kell még dolgozni és csalódott, amiért néhány tagország nem mutat hajlandóságot a közös erőfeszítésekre.

Németország a Magyarországon Nyugat felé elindult menekültek beengedéséről szóló döntéssel nem nyitotta meg határait a menekültek előtt, mert a határok nyitva voltak – mondta Angela Merkel kérdésre válaszolva.

Hangsúlyozta, hogy teljes mértékben támogatja a belső határokon tavaly szeptember 15-én ideiglenesen visszaállított határellenőrzést, és elmondta: az Európai Bizottság az év végén vizsgálja majd, hogy megfelelő-e az uniós külső határok védelme a belső határellenőrzés megszüntetéséhez.

Kiemelte: az EB és a német kormány felfogása szerint nem lehet megtagadni a belépést a menedéket kereső emberektől, viszont az elutasítás eszköze helyett ott van a dublini eljárás – a menedékjogi kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására -, és a német kormány “ismét sokkal erőteljesebben” él ezzel a lehetőséggel.

Angela Merkel egyebek mellett arról is beszélt, hogy semmilyen formában nem avatkozik bele az amerikai elnökválasztási küzdelembe, arról pedig majd kellő időben tájékoztatja a nyilvánosságot, hogy indul-e jövőre a következő parlamenti választáson a CDU/CSU pártszövetség kancellárjelöltjeként.

Szerző: MTI


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »