Merkel még egyet facsarna az oroszokon

Angela Merkel német kancellár szigorítani szeretné az Oroszország elleni szankciókat – közölte a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung a kancellár környezetéből származó forrásaira hivatkozva.

A vasárnap megjelenő cikkről a lap már szombat este közölt egy rövid összefoglalót a honlapján.

Az írás szerint az Oroszország elleni szankciókat a légiipar vagy a védelmi minisztériumhoz köthető iparágak elleni intézkedésekkel bővítenék.

Az idézett források szerint Angela Merkel az Európai Tanács jövő csütörtöki és pénteki ülésén szeretne tárgyalni a szankciók kibővítéséről.

A lap cikke felhívja a figyelmet arra, hogy az Oroszország ellen még az ukrán konfliktus idején bevezetett szankciók szigorítását nemcsak az uniós tagországokkal, hanem a koalíciós partner SPD-vel is nehéz lesz elfogadtatni. A szociáldemokraták a dél-európai államokhoz hasonlóan ugyanis elutasítják szankciók szigorítását, a lap ugyanakkor megjegyzi, hogy az utóbbi időben „nőtt az oroszokkal szembeni ellenérzés”.

Ehhez hozzájárult az ENSZ-segélykonvoj elleni szíriai támadás – amelyet a nyugatiak vádja szerint az orosz légierő követett el –, valamit az oroszoknak a heves harcok sújtotta, napi szinten bombázott Aleppóban való tevékenysége is.

A cikk rámutat arra, hogy Barack Obama amerikai elnök telefonon biztosította Merkelt: támogatna egy „kemény választ”, ha az európai uniós országok erről döntenek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »