Merkel is felszólalt a iskolai szexuális felvilágosítással kapcsolatos magyar törvény ellen

Merkel is felszólalt a iskolai szexuális felvilágosítással kapcsolatos magyar törvény ellen

Helytelennek nevezte az iskolai szexuális felvilágosítással kapcsolatos új magyar jogszabályt Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben a szövetségi parlamentben(Bundestag).

A kormányfő az azonnali kérdések és válaszok órájában a pártjától, a jobbközép Kereszténydemokrata Uniótól (CDU) jobbra álló ellenzéki Alternatíva Németországnak (AfD) egy képviselője azon kérdésére, hogy támogatja-e a „Magyarország szuverenitását megtámadó” Európai Bizottság fellépését a törvény ügyében, elmondta, hogy helytelennek tartja a jogszabályt.

Kijelentette:

nem fér össze a politikáról alkotott elképzelésemmel, hogy az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatát ugyan engedélyezik, de korlátozzák a felvilágosítást róla”. Egy ilyen korlátozás összefüggésben áll „az oktatás szabadságával is, és hasonló ügyekkel, és olyasvalami, amit politikailag elutasítok

– fejtette ki a kereszténydemokrata politikus.

Hírdetés

Mint mondta, az Európai Bizottság önállóan dönt az esetleges kötelezettszegési eljárásokról,

mindenesetre én határozottan bírálom ezt a törvényt

Megjegyezte, hogy

barátsággal viszonyul Magyarországhoz, de a „politikai nézeteltéréseket” megnevezi.

Egyébként Orbán Viktor nem olyan miniszterelnök, aki ne tenné meg ugyanezt a saját országáért

– mondta Angela Merkel.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »