Merkel inkább nem várja meg a pofára esést a tisztújító kongresszuson

Merkel inkább nem várja meg a pofára esést a tisztújító kongresszuson

A hesseni tartományi választás rossz eredményei után Angela Merkel bejelentette, hogy a decemberben esedékes pártkongresszuson már nem indul újra a CDU vezetői posztjáért – írják a német lapok.

Merkel a CDU elnökségének hétfői ülésén tette egyértelművé, hogy nem indul újra az elnöki posztért. Az elnökségi ülésen azonban azt is világossá tette, hogy a kancellári megbízatásról nem kíván lemondani. Így továbbra is ő marad Németország kormányfője, de politikai pozíciói jelentősen meggyengülnek.

Hírdetés

A vasárnapi hesseni tartományi választásokon a Kereszténydemokrata Unió (CDU) 11,3 százalékpontot veszített támogatottságából. Merkel pártja már a tavalyi Bundestag-választáson is rossz eredményt ért el. Negyedik kormányát egy elvetélt próbálkozás után csak közel fél év alatt sikerült összekovácsolnia. Az új nagykoalícióban ezután rögtön belső viták törtek ki.

A hesseni választás várható rossz eredményei miatt régóta emlegetik, hogy a CDU decemberben esedékes tisztújító kongresszusán a tagság nem erősíti meg posztján Merkelt. Ennek egyik előjele volt, hogy szeptember végén a Bundestag CDU-CSU frakciója nem szavazta meg a kancellár bizalmasának számító, a képviselőcsoportot 13 éve vezető Volker Kaudert.

A CDU élén 18 éve álló kancellár nem várta meg, hogy a decemberi kongresszuson megbuktassák. Úgy döntött, nem teszi ki magát kínos jeleneteknek, maga áll félre. Merkel ugyanakkor korábban többször utalt arra: csak úgy vállalja a kancellári megbízatást, ha a párt vezetése is az ő kezében van, érzi a párt támogatását.

(Index nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »