Merkel házon belül is komoly bírálatokat kapott

Németországban éles bírálatokat kapott pénteken a jobboldali CDU/CSU pártszövetségből Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke az utóbbi napokban történt támadásokra adott reagálása miatt.

 

A kancellár csütörtöki rendkívüli sajtótájékoztatóján bejelentett kilencpontos biztonságpolitikai terv elégtelen, kell egy tízedik pont is, méghozzá arról, hogy “tudnunk kell, ki érkezik az országunkba, ezért nem engedünk be senkit tisztázatlan személyazonossággal és állampolgársággal” – mondta Wolfgang Boschbach, a CDU egyik vezető belbiztonsági szakpolitikusa Berlinben újságíróknak.

 

A bajorországi Gmundban a testvérpárt CSU egyik legtekintélyesebb vezetője, Markus Söder tartományi pénzügyminiszter azt mondta, “a határok ellenőrzetlen és korlátlan megnyitása történelmi hiba volt és az is marad”.

 

Úgy vélte, a mostani, terrorveszélytől terhes időkben “nem jó mottó” a kancellár ismét megerősített híres kijelentése, miszerint Németország megbirkózik a menekültválsággal (“wir schaffen das”).

 

A bajor politikus megjegyezte, hogy “attól még nem válik valami igazzá, ha folyton ismételgetik”, és Angela Merkelnek inkább azt a mottót kellett volna választania, hogy a berlini vezetés tanult a hibájából.

 

Angela Merkel fellépése az első adatok alapján a lakosságot is megosztja; 49 százalék szerint ugyan jól reagált az utóbbi napok támadásaira, de jelentős, 36 százalékos mindazok aránya, akik szerint másként kellett volna eljárnia – mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés.

 

MTI

Nyitókép: politico.eu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »