Merevrészeg német döntött villanyoszlopot Bükön – a rendőrautóban pihente ki fáradalmait

Merevrészeg német döntött villanyoszlopot Bükön – a rendőrautóban pihente ki fáradalmait

A középkorú német férfi eltévesztette büki szálláshelye utcáját, ezért tolatni kezdett Audijával. Az autó nehezen gyorsult, de nem adta fel, végül a lóerők győztek és a villanyoszlop rádőlt az autóra. A férfi ezután bosszúsan gyalog támolygott vissza a szálláshelyére, hátrahagyva nyitott autóját, benne több ezer euróval és több liter vodkával.

Bilincsben hozták vissza a helyszínre a rendőrök azt a német férfit, aki balesetet okozott autójával a büki Honfoglalás utcában, majd autóját hátrahagyva elsétált. Mint kiderült, a férfi nem a baleset okozta sokk miatt támolygott, sokkal inkább az autóban literszám megtalálható vodka okozta az egyensúlyzavart. A férfi nem tudta elmondani, mi történt, azt kérte a rendőröktől, hogy hagyják kicsit pihenni, mert fáradt, majd a rendőrautóban el is szunyókált.

A balesetben senki nem sérült meg, az E-on munkatársai megkezdték a helyreállítási munkálatokat. A kidöntött oszlopon fennakadt Audit tűzoltók emelték vissza az útra. Az egyik csattanásra kinéző szállóvendég szerint a hátrahagyott autó ülésén több ezer euró maradt. Mint később a balesetet okozó német férfi feleségétől kiderült: a pénzt gyermekük orvosi beavatkozására hozták. Azt már a német család szállásadójától tudta meg a 112 Press, hogy a férfi legalább harmadszor szállt meg Bükön és eddig semmilyen gondot nem okozott, ezért a hölgy először el sem akarta hinni, hogy a férfi részegen karambolozott.

Előző nap Szombathelyen szintén egy részeg sofőr okozott galibát. Először parkoló autónak ütközött, majd felborult a forgalmas Dolgozók útján. Az elmúlt időszakban érezhetően megnövekedett az ittas állapotban okozott balesetek száma.

(112 Press nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »