Merényletre készülő afgánokat vettek őrizetbe Bariban

Merényletre készülő afgánokat vettek őrizetbe Bariban

Az olasz hatóságok szerint kereskedelmi központokban és repülőtereken készült merényletek elkövetésére az az afgánokból álló csoport, amelynek két tagját kedden a dél-olaszországi Puglia tartományban őrizetbe vették.

Az egyik férfit Bari menekülttáborában vették őrizetbe, a másikat a szintén pugliai Foggia városában.

Az ötfős csoport harmadik tagját, aki – az első információk szerint – szintén afgán, Milánó térségében körözik, további két társuk pedig már Afganisztánba távozott.

Az olasz rendőrség terrorizmusellenes egységének közleménye szerint “készen álltak merényletet végrehajtani kereskedelmi központokban, repülőtereken és kikötőkben”.

A nyomozás decemberben indult, amikor az olasz hatóságokhoz érkezett jelzés szerint a csoport egyik tagja Bariban egy kereskedelmi központot fényképezett le “gyanús módon”. Az azonnali ellenőrzés alá helyezett férfi vezetett a csoport többi tagjához.

Az őrizetbe vett két afgán férfi mobiltelefonjain Bariban, Rómában és Londonban készült felvételeket találtak: üzletközpontoknál, repülőtereken, szállodákban és a római Colosseumnál is fotóztak. Közösségi oldalaikon a terrorizmust dicsőítették az Iszlám Állam (IÁ) és az al-Kaida szervezetek éltetésével, és a feltöltött fotókon fegyverekkel a kezükben látszottak. Szerény anyagi körülmények között éltek, ennek ellenére gyakran repülővel utaztak Bari és London között.

Az olasz rendőrség információi szerint részt vettek az illegális migráció szervezésében is: a dél-olaszországi Bari kikötője az Európába érkező illegális migráció egyik csomópontjának, valamint a szélsőségesek toborzási pontjának számít.

Salah Abdeslam, a novemberi párizsi terrorista támadások egyik elkövetője tavaly augusztusban Belgiumból indulva Bari kikötőjén át utazott Szíria felé, majd onnan érkezett vissza is Európába. Az őrizetbe vett két afgán kapcsolatban állt a Calais-ban és Magyarországon keresztül haladó illegális migráció szervezőivel is.

Az olasz hatóságok április 28-án az észak-olaszországi Lombardia és Piemonte tartományban számoltak fel egy hatfős marokkói csoportot. Ennek tagjai Szíriába készültek, hogy az Iszlám Államhoz csatlakozzanak, de előtte merényletet akartak végrehajtani a Vatikánban vagy Izrael római nagykövetségénél. (MTI)


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »