Menyhárt József: Magyarságunk ára

Egy héttel ezelőtt egy hír járta be a sajtót. A hír arról szólt, hogy az MKP gyors megoldást keres arra a problémára, hogy ez év nyarától fizetni kell magyar nyelv használatáért a bíróságokon.

 

A dolog valószínűleg nem sok embert lepett meg. Kit ezért nem, kit azért nem. A legtöbbünket valószínűleg azért nem, mert számunkra nem újdonság, hogy Szlovákiában komoly gondok vannak a magyar nyelvhasználattal. Mások azért nem lepődtek meg, mert bármilyen meglepődés előfeltétele, hogy a téma ne legyen eleve közömbös. Márpedig sokak számára a téma közömbös, mert ugye attól nem lesz olcsóbb a kenyér, a sör, az iPhone.

 

Pedig volna ok a meglepődésre. Kinek ezért, kinek azért.

 

(…)

 

Az egy héttel ezelőtti hírre egyelőre csak bágyadt reagálás érkezett az illetékesektől: talán majd jövőre foglalkoznak az üggyel, kiértékelik majd a jogszabályokat és változtatnak…, ha szükséges. Hát, mi tagadás, nem estem le a székről a reakcióból sugárzó megoldási igyekezettől. Pedig szerettem volna. De ezt  – egyelőre – tudjuk be a problémával való szembesülésből adódó kezdeti „lányos zavarnak”.

 

Addig is, mi azért kendőzetlen őszinteséggel rögzítsük, hogy valójában miről szól ez az ügy, és ehhez képest mi a teendőnk. Nem hagyhatjuk, hogy hatályban maradjon ez közösségünkre rendkívül veszélyes, cinikus precedens. Mindent megteszünk, hogy megakadályozzuk, hogy egy újabb kockaelemet illesszenek a helyére abban a Lego-játékban, amiben éppenséggel nem lakóházat, vagy tűzoltóállomást építenek, hanem kirekesztő szlovák nemzetállamot.

 

Nem hagyjuk kiszolgáltatni magunkat annak a telhetetlen nacionalista éhségnek, amelynek az évtizedenkénti ötvenezres fogyásunk sem elég!

 

menyhartjozsef.sk – Magyarságunk ára


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »