Mennyország tourist (franciaországi napló)

Mennyország tourist (franciaországi napló)

Café Rouge. Odabent tánc, emberpára, győzelmi mámor. Le rendez-vous. Magyarok, walesiek, írek, néhány mattrészeg osztrák. Meg francia egyetemista lányok, enyhén becsípve.

Jules: És hogy hívják a Big Macet?
Vincent: A Big Mac az Big Mac, csak náluk Le Big Mac!
(Ponyvaregény)

 

Akkor ez volna itt az Atlanti-óceán. L’océan Atlantique. Kocsmát keresünk a part menti faluban, hogy megnézzük a horvát–török meccset. Ahogy benyitunk, harminc szempár mered ránk. Mint egy filmjelenet. Walesi szurkolók a pultnál, a biliárdasztalnál, a nyerőgépek előtt. Csupa barázdált arc. A B-közép legközepe. Ők a Cardiff City Soul Crew. Életkor: 40-45 év. Bluebirds-tetkó a vádlin, karcos hang, vizenyős tekintet, sebhely. Nem ma kezdték a szakmát. Kora délutáni huligánidill. Sztorizgatnak, lóversenyre fogadnak. Modric góljánál belekortyolnak a sörükbe.

A bordeaux-i utcákon feltűnnek az első magyar csoportok. Pénzügyőr SE, Ultras Zalaegerszeg. Kántáló hang egy kerthelyiségből: „Lesz még Bordeaux pálinkahordó!”

Bienvenue!

Egy sörényes punk tesz-vesz a Szent Kereszt-templomban (Église Sainte-Croix). Bakancs, csörgő karkötők, szegecselt bőrkabát. Ő a gondnok. Virágot tesz a vázákba, a faliújságnál matat, meggyújt egy mécsest Lourdes-i Szent Bernadett szobránál, leporolja az ülőkéket a padokon, aztán kezet és arcot mos a szenteltvíztartóban.

A templom előtt két kapucnis alak ácsorog, vízszintesen tartott gitártokkal. Gyanúsan stírölnek egy turistacsoportot. Terroristák lennének? Lövésem sincs, haha.

A belga–olasz meccset a szurkolói zónában nézem. Egyenpólós önkéntesek jönnek, hozzám szólnak, hogy ne érezzem magányosnak magam. Vous parlez anglais? Megkérdezik, kit ismerek a francia válogatottból. Próbálok úgy válaszolni, hogy ne tűnjön nagyzolásnak, de ezt mégis hogyan értették? Mindenkit ismerek, felelem. Ezen meglepődnek. És ti, kérdezem őket, kit ismertek a magyarok közül? Dzudzak, mondják, majd hosszas tanakodás után megállapodnak abban, hogy volna még valaki, aki a Schalkéban játszik. Vagy csak játszott? A neve nem jut az eszükbe.

A ház, ahol Montesquieu élt Bordeaux-ban, ma könyvesbolt. A kirakatban csupa focis könyv. Futballmese, futballregény, futball-líra. Stadionépítészet. Sportszociológia. Statisztikai kalauz. Labdajátékok a posztmodern korban. Van itt minden, foci, mozi, gender, szakálla volt kender etc. Még ellenkönyv is: A futball mint érzelmi pestis. Le football, une peste émotionelle. Odabent Örkény, franciául. Meg Karinthy. Meg Kosztolányi Dezső. Des Jeux. A könyvesbolt háromszor akkora, mint a komáromi egyetemi könyvtár. A polcokon ott a teljes világegyetem. Szégyellem, hogy mennyi mindent nem olvastam, s már nem is fogok. A parányi porszem, aki vagyok. „Babszem mákszem kisgyerek.” Most látom csak, kik vagyunk mi ott, K-Európában. Pontosabban: kik nem vagyunk.

„Akkor kellett volna leugrani az Eiffel-toronyról, amikor még voltunk valakik.” Már nem tudom, melyik Kosztolányi-novellában van ez a mondat. Biztosan Esti mondja.

A meccsen aztán kiakad a katarzismérő mutatója, és úgy is marad. Autriche–Hongrie 0:2. Meccs? Nevezzük napkitörésnek. Azelőtt (új időszámítás!) néha elgondolkoztam azon, mi célja lehetett Istennek a futballal. Most már tudom. Bordeaux-ig kellett utaznom, hogy életemben először – szégyen vagy sem – elsírjam magam az örömtől egy focimeccsen. 39 éves fejjel. S nem én voltam az egyetlen, akit rázott a boldog zokogás. Leírnám, ha tudnám, de vannak élmények, amelyekre nincsenek szavak. Mennyország tourist.

Egész életemben erről álmodtam, mondja a meccs után Gera.

A franciáknak van egy találó kifejezésük az orgazmus pillanataira: la petite mort. Kis halál. Amikor megszűnnek a téridő koordináták.

Éjjel kettőkor: Le Café Rouge. Odabent tánc, emberpára, győzelmi mámor. Le rendez-vous. Magyarok, walesiek, írek, néhány mattrészeg osztrák. Meg francia egyetemista lányok, enyhén becsípve. Együtt éneklik a refrént: „I love you baby, and if it’s quite all right, I need you baby, to warm my lonely night.” Felirat a mosdó ajtaján: kérjük, a vécépapírt a vécébe, a kotonokat pedig a szemétkosárba dobják. Szilvüplé.

Másnap mosolygós kábulat, enyhe fejfájással. Délután, a böjt jegyében, befejezem Esterházy Hasnyálmirigynaplóját. Boldog, szomorú dal. Benne a mondat: „Lám, milyen irdatlan sok jó van ebben a kibaszott, szar világban.”

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 18.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »