Mennyei állampolgárság

Öt éve, 99 évesen élt a könnyített lehetőséggel, és újra felvette a magyar állampolgárságot. Ezt követően lett ismert a Kárpát-medencében, mivel a szlovák állam elvette tőle a szlovák állampolgárságát, így újra turista lett szülőföldjén, cím nélküli idegenként élve saját tulajdonú lakásában.

Vannak emberek, akiknek a sorsában ott egy egész nemzetrész története. A hétfőn elhunyt, száznégy esztendős Tamás Aladárné – vagy ahogyan mindenki ismerte, Ilonka néni – története ilyen: hosszú életében benne van a felvidéki magyarság kálváriája.

1912. május 16-án született Gömörben, az Osztrák–Magyar Monarchia területén. Várgédén járt általános iskolába, a középiskolát Rimaszombatban folytatta. A pozsonyi Orsolya-rendi apácák tanítóképzőjében érettségizett 1931-ben, és Runyán, majd a Nagybalogi Református Felekezeti Iskolában tanított. 1937-ben ment férjhez Tamás Aladár állatorvoshoz. Házasságukból két lány, Judit és Ilona Anna született – utóbbi 2012-ben elhunyt.

A második világháború után férjének magyarországi állást kínáltak, de nem fogadták el: nem akarták magukra hagyni idős szüleiket az újjáalakult Csehszlovákiában. Döntésük súlyos következményekkel járt, mert a Benes-dekrétumok következtében a család elveszítette állampolgárságát, és hontalanként kellett élniük szülőföldjükön. A családfő, hosszú vívódás után, vállalta a reszlovakizálást, hogy el tudja tartani családját – csak így kaphatott járási állatorvosi állást Nagyrőcén, ahol haláláig élt és dolgozott.

Ilonka néni férje halála után, 1955-ben Uzapanyitra költözött gyerekeivel. Mivel több mint négyhektárnyi földet örökölt, kuláklistára került, így nem taníthatott. Volt tanítványai járták ki a hatóságoknál, hogy engedélyezzék visszatérését a pedagógusi pályára – végül 1958-tól ismét állást kapott Nagybalogon, a magyar tannyelvű alapiskolában.

Kilencszázhetvennégyig nevelte a felvidéki magyar kisiskolások több generációját. Munkáját a Csehszlovák Szocialista Köztársaság aktuális miniszterelnöke is elismerte, J. A. Komensky-díjat adva át neki a prágai várban.

Ilonka néni aktív közösségi életet élt a Csemadokban és az úttörőszervezetben, többféle kulturális csoportot vezetve. Nyugdíjasként sem pihent, a rimaszombati nyugdíjasklub fáradhatatlan tagja volt – 2001-ben, amikor szakadás történt a klub magyar és szlovák nemzetiségű tagjai között, megalapította a Wass Albert Magyar Nyugdíjaskört.

Öt éve, 99 évesen élt a könnyített lehetőséggel, és újra felvette a magyar állampolgárságot. Ezt követően lett ismert a Kárpát-medencében, mivel a szlovák állam elvette tőle a szlovák állampolgárságát, így újra turista lett szülőföldjén, cím nélküli idegenként élve saját tulajdonú lakásában. Élete munkájáért és helytállásáért elsőként kapta meg a Magyar Becsületrendet. A legidősebb felvidéki magyar tanítónőként tartották számon. Olyan pedagógusként, aki annak szentelte életét és munkásságát, hogy ne tűnjön el a magyar szó arról a vidékről, ahol ezer esztendőn át az édesanyák erre a nyelvre tanították gyermekeiket.

Akik jól ismerték, azt mondják, mosolygós, kitárulkozó szívű, lelki békét árasztó asszony volt. Két világháborút, trianoni országcsonkítást, kitelepítéseket és deportálásokat, számtalan jogfosztottságot nem is lehet másként elviselni. Utolsó kálváriáját is jól viselte – százesztendősen is elment számtalan településre, hogy személyesen is elmondja, számára mekkora öröm volt visszakapni a magyar állampolgárságot. Bár kétszer is elveszítette az állampolgárságát, meghurcoltatásáért nem vádolt senkit – hitt abban, amiben Esterházy János is, hogy a magyar és szlovák népet egymás mellé, sorsközösségbe teremtette Isten.

Talán sorsszerű, hogy nemrég előrelépés történt az ügyében: az Európai Parlament befogadta az ő és a hozzá hasonlóan jogfosztott társai ügyében benyújtott petíciót, és van rá remény, hogy érdemi vizsgálat indul Szlovákia ellen. Ilonka néni tiszta lelkiismerettel távozott, mennyei állampolgárságát immár földi hatalmak nem veszélyeztethetik. Azoknak van elszámolnivalójuk, akik már nem kérhetnek bocsánatot tőle.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 27.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »