Menjünk borozni a Matolcsy-kocsmába!

Menjünk borozni a Matolcsy-kocsmába!

Vannak dolgok, amikben abszolút egyformák vagyunk, én és a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Magam is nagy híve vagyok például a simplicitynek, még ha ez első ránézésre nem is tűnik mindig magától értetődőnek.

A másik, hogy ha lenne 250 milliárd forintom – amely épp elveszítette közvagyon jellegét –, az összeg igen jelentős részét borra költeném magam is. Igaz, a világítást nem bíznám a miniszterelnök vejének érdekeltségére, de hát minden apróság mégsem egyezhet.

Ez a közvagyon jelleg egyébként – ami ripsz-ropsz elvész, amikor egy fontos személy bankjegyeket rak át az egyik zsebéből a másikba – az utóbbi idők legszórakoztatóbb fordulatai közé tartozik. Úgy különösen, hogy a keddi jogszabály-módosítások után és alapján immár semmi közünk hozzá, hogy a jegybank mire költ, amikor költeni támad kedve. Csinálhat saját gazdaságoktatási rendszert, vásárolhat hegedűt és festményt, nyithat kocsmát és éttermet.

Komolyan kíváncsi vagyok, mi lesz ezzel a sztorival. Hogy Áder János köztársasági elnöknek vajon tényleg nincs-e gusztusa aláírásával hitelesíteni az agyrémet – és van-e mersze hozzá –, és ha visszadobja, mi lesz a kormánytöbbség következő lépése. Illúzióim nincsenek, így is, úgy átnyomják, amit akarnak – esetleg lassabban –, de az üzenet akkor is lehet érdekes. Azzal összefüggésben is, amit régebb óta pedzegetek: miszerint hamarosan csak fel kell bukkanniuk a fideszes berkekben az első markánsabb arcoknak, akik nyomatékosan jelzik, hogy van, amitől az ő edzett gyomruk is felfordul.

Ugyanakkor: mire lehet jó egy nemzeti banki borozó? Mi a mögöttes tartalma és a magasabb értelme Matolcsy György várbeli – Mátyás-templommal szembeni – kocsmájának? Hogyan illeszkedik egy ilyen vendéglátó-ipari egység a nemzeti együttműködés rendszerébe?

Különös, különös, de hiába az: még mindig, még 2016 elején is muszáj elgondolkodnom, amikor egy ilyen hír nyilvánosságra kerül. Képtelen vagyok leszokni róla. A Habony Árpád- és Andy Vajna-féle üzleti vállalkozások esetében már nem keresem a politikai síkokat – túl azon, hogy a nemzeti burzsoázia gyermekcipőben jár, ennie és erősödnie kell –, de egy jegybanki alapítvány mégis más. Akkor is, ha nem kaszinót vagy gyémántbutikot nyit, hanem italboltot.

A következőket bírom elképzelni. Köztudomású, hogy a magyar bor- és gasztrokultúra, valamint általában véve a minőségi turizmus fejlesztése az ilyesmire családi alapon is érzékeny hatalom szívügye. Erről az elmúlt hetekben is esett szó bőven. Amennyiben ezeken a vonalakon lendületesen haladni prioritás, miért ne szállna be a buliba a jellegét elvesztő közvagyon itt is elkölthető részével az MNB? Nem érünk rá piszmogni, pörögni kell, aki kimarad, lemarad. Ha a turisták inni akarnak – és akarnak –, itassuk őket jó magyar borokkal. Alapítványi alapon.

Ez konkrét kultúrmisszió, nemde?

A másik verzióm: Matolcsy György megirigyelte a fővárosi borbárok sikereit. Ezekből egyre több van, gombamód szaporodnak, és a legtöbbet úgy teleülik esténként a rozézó csajok – nemcsak hétvégén, hétköznap is –, hogy mozdulni sem lehet bennük. Ha durván nyereséges a biznisz, az is hűtlen kezelés? Illetve: egy jegybanki alapítvány viselkedhet átlagos – bár jól eleresztett – piaci szereplőként?

Nos, ilyenek jutottak eszembe elsőre. Lenne még pár kérdésem, de újabb részletek hiányában átmenetileg felfüggesztem az okoskodást.

Addig is: őszintén remélem, hogy lesz Matolcsy-kocsma, és alig várom, hogy mehessek tesztelni a felhozatalt. Nem rosszak az átlagok napjaink Budapestjén, oda kell figyelni a tisztességes szortimentre, de az fix, hogy az ár-érték arány fog érdekelni a leginkább.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »