Mengyivel ünnepelné az államalapítást a borsodi Fidesz

A Voldemort-ügyként elhíresült korrupciós botrány újabb mérföldkőhöz érkezett: Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte Mengyi Roland fideszes képviselő, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés volt elnöke mentelmi jogának felfüggesztését, miután a vádak szerint a kormánypárti politikus egy szociális szövetkezeti hálózatot juttatott volna pályázati pénzhez 90 százalékos visszaosztási arányért és 10 millió forintért cserébe. A hírek szerint korábban a NAV nyomozói megfigyelték, amint Mengyi Roland kenőpénzt vett át, de feletteseik nem engedélyezték a rajtaütést.

A homályos múlttal rendelkező Mengyi 2010-ben robbant be Borsod politikai életébe, majd feltűnően gyorsan a Fidesz megyei erős embere lett. Mindezt környezetével is éreztette, hiszen először főispán uramnak, majd Voldemort nagyúrnak szólíttatta magát. Ő az, aki idén az államalapítás tiszteletére rendezett megyei ünnepi közgyűlésen a köszöntőt mondók listáján szerepel.

A Jobbik szerint nem szennyezheti be felszólalásával a magyarság egyik legszentebb ünnepét az, akinek a neve az elmúlt évek egyik legsötétebb ügyének vált védjegyévé. Mengyi Rolandnak egyetlen hiteles mondanivalója lehet augusztus 20-án, ez pedig a közéletből való távozás bejelentése. Mivel erre eddigi pályafutása alapján kevés esélyt látunk, a Jobbik megyei frakciója felszólítja Török Dezső közgyűlési elnököt, ne engedje, hogy beszédet mondjon az, aki a Szent Istváni keresztény állam helyett az orbáni maffiaállamra emlékezteti az ünnepelni vágyókat.

Jámbor Márk, a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzati képviselője

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Hírek, Jobbik


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »