Menesztik a bölöni polgármestert

Menesztik a bölöni polgármestert

A Legfelső Semmitő- és Ítélőszék elutasította Sikó Imre bölöni polgármester fellebbezését, így a brassói táblabíróság ítélete jogerőre emelkedik. Az elöljárót az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) azért marasztalta el, mert községvezetőként 2011. július 7. – 2017. április 25. között magánvállalkozó (PFA) is volt, ami tisztség-összeférhetetlenségnek számít. Az ítélőszéknek el kell küldenie az ítélet részletes indoklását – az intézmény honlapján egyelőre csak a kivonata érhető el – a kormánymegbízotti hivatalnak, annak alapján a prefektus pedig megállapítja, minden feltétel teljesült, hogy a polgármestert felmentse választott tisztségéből. A prefektus ezen intézkedése még megtámadható a közigazgatási bíróságon, de a gyakorlat azt mutatja, a jogi csűrés-csavarás csak arra elég, hogy néhány héttel meghosszabbítsa a polgármester mandátumát. Sikó Imrét többször kerestük telefonon, de nem sikerült elérnünk.

Vállalkozott is a polgármester

Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség hivatalos honlapjának, az Integritatea.eu három és fél éve keltezett bejegyzése szerint az a tény, hogy az elöljáró az adott időszakban magánvállalkozó is volt, kimeríti a 2003/161-es törvény 87. cikkelye 1. bekezdésének g) pontjában foglaltakat, és megállapítja a polgármester tisztség-összeférhetetlenségét.

Mint az várható volt, az elöljáró megfellebbezte az ANI döntését, ám a helyileg illetékes brassói táblabíróságnál nem járt sikerrel. A Legfelső Semmitő- és Ítélőszék bejegyzései szerint ügyvédei ebben, illetve egy másik, szintén ANI által megállapított összeférhetetlenségi ügyben több mindent megpróbáltak, de csak részsikert értek el, mert az ítélőszék csak egyik kifogásukat küldi normakontrollra az alkotmánybírósághoz, ennek időszakára pedig nem függesztette fel az ügy további tárgyalását: az ítélőszék megalapozatlannak mondta ki fellebbezését s helybenhagyta a táblabíróság ítéletét.

Hírdetés

A prefektúra tud róla

Erdély András, a kormánymegbízotti hivatal sajtófelelőse kérdésünkre elmondta: értesültek arról, hogy az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség kiértékelő jelentése a Legfelső Semmitő- és Ítélőszék panasz-visszautasítása által jogerőssé vált. Ráduly István prefektus a közigazgatási egység jegyzőjének jelentése alapján ezt megállapította, a panaszosnak tíz nap áll rendelkezésére, hogy a prefektus rendeletét közigazgatási bíróságon megtámadja.

Alkotmánybíróság előtt az ügy egy része

Puskás Bálint volt alkotmánybírót arra kértük, segítsen eligazodni: miként kell értelmezni az ítélőszék azon döntését, mely szerint az ítélet jogerős, de az ügy által felvetett kérdést – hogy mi lenne az, a honlapon nem tértek ki rá –, a taláros testületnek még meg kell válaszolnia?

A honlapon fellelhető kevés információt tanulmányozva Puskás Bálint arra a következtetésre jutott, hogy Sikó ügyvédei jól dolgoztak védencük érdekében, minden lehetséges módot kihasználtak, de az ítélőszék is jól védte ki a „jogászkodást”, nem hagyta, hogy feleslegesen húzzák az időt, ezért az ügyet több részre bontották. Az érdemi részben meghozták a jogerős ítéletet, a polgármester által kifogásolt részt – melyről úgy ítélték meg, elvileg aggályos lehet – pedig átküldték az alkotmánybíróságnak; amennyiben az helyt ad annak, perújrafelvételt lehet kérni.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »