Menekültek alkalmazását sürgeti a frankfurti tőzsde

Menekültek alkalmazását sürgeti a frankfurti tőzsde

A menekültek foglalkoztatását sürgeti a frankfurti tőzsde, az Egyesült Államok demokratikus választásokat szorgalmaz Macedóniában.

Szerda estétől új miniszterelnöke lesz az Egyesült Királyságnak Theresa May eddigi belügyminiszter személyében. Az idén 60 esztendős konzervatív politikus nagy valószínűséggel úgy vonul majd be a történelembe, mint a brexit miniszterelnöke, vagyis az a brit kormányfő, aki kivezeti, vagy legalábbis elkezdi Nagy-Britannia kivezetését az Európai Unióból. A The Guardian beszámolója szerint a bejelentés utáni első nyilatkozatában May azt mondta: „a brexitet sikerre visszük”.  A kilépési folyamat valószínűleg Theresa May 2020-ig tartó teljes hivatali megbízatását leköti majd, és jó eséllyel még utódainak is munkát ad. Az 50. cikkely ugyanis kétévi tárgyalási időtávot határoz meg, de szinte konszenzusos elemzői vélemény Londonban, hogy 43 évi tagság után legalább egy évtizedbe telik, mire London és az Európai Unió végleges egyezségre jut az új kapcsolatrendszer szabályairól.

Menekültek alkalmazását sürgeti a frankfurti tőzsde DAX-30 indexében szereplő vállalatoknál Sigmar Gabriel német alkancellár, gazdasági miniszter – a hírről a brit Daily Mirror számolt be. A szociáldemokrata politikus a legnagyobb piaci tőkeértékű német részvénytársaságok igazgatótanácsi elnökeihez intézett levelében kiemelte: az utóbbi napok hírei alapján az az érzés keletkezett, hogy a nagy cégek elkötelezettsége a menekültek alkalmazása iránt elmarad a középvállalati szektor elkötelezettségétől. Az ilyen hírek pedig visszavethetik azoknak a vállalatoknak az erőfeszítéseit, amelyek nagyon sokat tesznek a menekültek foglalkoztatásáért és integrációjáért. Gabriel szerint a menekültek integrációja Németország legnagyobb feladata az ország újraegyesítése óta.

Némi előrelépés tapasztalható a macedón belpolitikai válság kezelését illetően Victoria Nuland, az Egyesült Államok európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes külügyi államtitkára szerint. A macedón Kurir beszámolója szerint Nuland azt mondta: itt az ideje, hogy demokratikus és tisztességes választást tartsanak Macedóniában. Victoria Nuland – miután megbeszélést folytatott a legnagyobb macedóniai pártok vezetőivel – kijelentette: bátorítónak tartja azt, amit a találkozókon hallott, és úgy véli, már akár néhány napon belül is egyetértés születhet az előre hozott parlamenti választások kiírását illetően. Reményét fejezte ki, hogy a belpolitikai válság anélkül is rendeződik, hogy szankciókat vezetnének be az országgal szemben.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »