Menedékkérőkkel csaptak össze Németországban és Görögországban

Menedékkérőkkel csaptak össze Németországban és Görögországban

Menedékkérők és helyiek összetűzésére került sor Németországban és Görögországban szerda este. A szászországi Bautzenben a helyi rendőrség csütörtöki közleménye szerint nagyjából 80 helyi fiatal férfi és nő, valamint 20 fiatal menedékkérő csapott össze egy téren.

bautzen_menekultek_b

A helyiek – „láthatóan erőszakra kész személyek”, akiknek nagy része a szélsőjobbhoz sorolható – lózungokat skandáltak, amelyek szerint Bautzen és az összetűzés helyszíne a németeké.
A két tábor közötti vita tettlegességbe torkollt. Szemtanúk beszámolói alapján a menedékkérők ütöttek először. A helyszínre vezényelt rendőrökre is rárontottak, palackokkal, fadarabokkal és egyéb tárgyakkal dobálták meg őket. A rendőrök paprikaspray-vel, gumibottal léptek fel a támadókkal szemben.

Az intézkedésben 100 rendőr vett részt, a rendet hajnalra állították helyre. Garázdaság és súlyos testi sértés gyanúja miatt indítottak eljárást.

A görögországi Híosz szigetén az egyik befogadó központban tartott tiltakozó megmozdulás torkollott összecsapásokba. Mintegy 150 szigetlakó vonult a táborhoz, de a megmozdulást nem jelentették be a hatóságoknak, így a rendőrség könnygázt vetett be. A menedékkérők pedig a táborból kövekkel dobálták a tiltakozó helyieket, és azt követelték, engedjék őket Athénba utazni.

A Politisz című helyi hírportál számolt be a történtekről. Az Égei-tenger görög szigetein, Híoszon, Leszboszon, Számosz és Kosz szigetén a táborok egytől egyik túlzsúfoltak. A híoszi tábort például 1100 ember számára tervezték, de 3600 menedékkérő él ott. A kialakult helyzet miatt a helyiek is egyre elégedetlenebbek.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »