Megvonták Matteo Salvini mentelmi jogát

Megvonták Matteo Salvini mentelmi jogát

Előzetes jelentések szerint az olasz kormánytöbbség megszavazta a volt belügyminiszter, Matteo Salvini, az ellenzéki Liga és a jobbközép koalíció vezetője mentelmi jogának megvonását a római felsőházban kedden tartott voksoláson. Salvini bejelentette, hogy az olaszországi határok védelméért kész bíróság elé állni – számolt be róla az MTI.

A kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S), a Demokrata Párt (PD), az Élő Olaszország (IV) és a többi kisebb baloldali párt, korábbi bejelentéseik szerint Matteo Salvini mentelmi jogának megvonására szavaztak.

Ez önmagában elégnek ígérkezik a többség biztosításához. A jobbközép koalícióból a Hajrá Olaszország (FI) és az Olasz Testvérek (FdI) nemmel szavazott, a Liga szenátorai tartózkodtak. A kormány tagjai távol maradtak. A végleges eredményt az esti órákban hozzák nyilvánosságra. A szavazás hivatalos eredménye késő estére várható.    

Az olasz parti őrség Gregoretti nevű hajója fedélzetén érkezett 131 bevándorló tavaly július végén öt napig nem kapott engedélyt a partraszállásra, csak miután más EU-tagállamok vállalták átvételüket. Az ügyészség szerint Salvini “túszul ejtette” a bevándorlókat korlátozva személyi szabadságukat, visszaélt hivatali hatalmával, megsértette a nemzetközi konvenciókat.

Matteo Salvini felszólalásában kijelentette, hogy kész a bíróság elé állni. Hangsúlyozta, hogy belügyminiszterként, olaszként és emberként is Olaszország határvédelmét és biztonságát tartotta szem előtt.

“Nem loptam (..) a határokat védtem, és az alkotmány szerint Olaszország határainak és biztonságának védelme nem jog, hanem szent kötelesség”

– hangoztatta a volt belügyminiszter.

Hírdetés

Kifejtette, hogy a bevándorlók azonnali és automatikus partraszállásának megakadályozásával Olaszországot, az olaszokat és az Olaszországban legálisan élő bevándorlókat védte meg az embercsempészektől. “Az olasz nép kizárólagos érdekében jártam el” – hangsúlyozta.

Hozzátette, személyes döntése, hogy mentelmi jogáról lemondva bíróság előtt akarja tisztázni “egyszer és mindenkorra” a történteket. Megjegyezte, hogy a baloldal régi bevált módszerét alkalmazza, vagyis bírósági ügyekkel akarja “megsemmisíteni politikai ellenfeleit”. Azt mondta, ő soha nem küldené bíróság elé a baloldali politikusokat.

A volt és jelenlegi miniszterelnök Giuseppe Contéhoz, valamint a Liga volt szövetségese M5S-hez intézve szavait Matteo Salvini hangsúlyozta, hogy a Ligára szavazó olaszok és a Ligával másfél évig kormányzó Conte és az M5S is jól tudta, hogy ő – választási ígérete szerint – mindent megtesz az embercsempészek, illegális bevándorlók megállítására a határok védelmével. Matteo Salvini elutasította a vádat, miszerint túszul ejtette a bevándorlás: kiemelte, hogy az olasz parti őrség Gregoretti nevű hajója máltai felségvizeken sietett a menekültcsoport segítségére, és a hajóról betegek és kiskorúak azonnal leszállhattak.

A Gregoretti-ügyet a szicíliai Siracusa ügyészsége indította. A Liga vezetőjét egészen 15 évig terjedő börtönbüntetést kockáztat.

Ezzel egy időben az ügyészség az Open Arms hajó miatt is eljárást kezdeményezett a politikus ellen.  A szenátus mentelmi bizottsága erről február 27-én hoz döntést. A Proactiva Open Arms spanyol nem kormányzati szervezet (NGO) hajója tavaly nyáron tizenkilenc napot töltött a nyílt tengeren, 164 emberrel a fedélzetén.

Matteo Salvini mentelmi jogának esetleges megvonása után a volt belügyminiszterrel szembeni eljárás a szicíliai Catania bíróságára kerül, amelynek meg kell erősítenie a vádakat. Korábban a cataniai ügyészség nem támogatta a Salvinivel szembeni vádemelést. Ha a Liga vezetőjét mégis bíróság elé állítják, ez Olaszországban több éves tárgyalássorozatot jelenthet. Matteo Salvini is azt mondta, biztos benne, hogy a Gregoretti-ügy el lesz napolva.

Ennek ellenére, miután megvonták mentelmi jogát, más ügyészségek is eljárást kezdeményezhetnek Matteo Salvinivel szemben, nem kizárt, hogy ugyanezt teszik az NGO-k és az azonnali olaszországi partraszállástól megfosztott bevándorlók.

Matteo Salvini mentelmi jogának megvonása megosztja az olasz politikát és a jogszakértőket is, mivel ez az első alkalom, hogy az ügyészség egy miniszterrel szemben azért akar vádat emelni, mivel kormánya politikáját képviselte.

Giorgia Meloni az FdI elnöke “üldözésnek” nevezte a Matteo Salvinivel szembeni ügyészi fellépést hangoztatva, hogy a volt belügyminiszter “munkáját végezte a határok védelmében”. A FI frakcióvezetője Mariastella Gelmini “veszélyes precedensnek” nevezte az ügyet hangsúlyozva, hogy nehéz elhinni, hogy a miniszterelnök Giuseppe Conte és a az M5S vezetője Luigi Di Maio nem osztotta a Gregorettivel kapcsolatos döntéseket.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »