Megvan, kinek a vonatai járnak majd a Pozsony-Komárom vonalon

Megvan, kinek a vonatai járnak majd a Pozsony-Komárom vonalon

 

A cseh Leo Express ajánlata bizonyult a legjobbnak, így 2023 december 10-étől kezdve 9 évig ők fogják működtetni a vonalat.

A Pozsony-Komárom regionális vonalon a Leo Express nevű cseh vállalat nyerte el a személyszállítást. A Csallóközön keresztül haladó járat jövő év decemberétől kezdődően kilenc éven keresztül működtetheti majd járatait. A közlekedésügyi minisztérium szerint az is elképzelhető, hogy a Leo Express már idén decemberben elindíthatja szolgáltatását.

“Nemcsak az ár miatt kínálták a legjobb ajánlatot, hanem a minőségbeli feltételek szerint is, mint az ülőhelyek száma, a klimatizált szerelvények, mosdók, az alacsony fekvés tekintetében is. Bízom benne, hogy az utasok elégedettek lesznek”

Hírdetés

– fogalmazott Andrej Doležal miniszter.

A versenytárgyalásban 7 vállalat vett részt, a legvégén a Leo Express mellett a szlovák állami vasút és a Yosaria Trajns volt versenyben.

 

SITA


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »