Megvan, ki indulhat Sidi Péter helyett az olimpián

Megvan, ki indulhat Sidi Péter helyett az olimpián

Kihirdették a magyar sportlövő-válogatott összetételét.

A hazai sportági szövetség (MSSZ) elnöksége a hétfői ülésén hagyta jóvá a tokiói csapatot.

A névsorból kiderült, hogy az eltiltott Sidi Péter helyett Pekler Zalán utazik.

A világ- és Európa-bajnok Sidit az MSSZ fegyelmi bizottsága múlt szerdán, első fokon egy évre eltiltotta a versenyzés mellett az edzésektől és mindennemű sporttevékenységtől, mert a márciusi indiai világkupaversenyen a vádak szerint jogosulatlanul bement Péni István szobájába. A Delhiben rendezett vk-verseny után Péni pozitív doppingmintát adott, a nemzetközi szövetség viszont közvetlenül az eszéki Európa-bajnokság előtt felmentette őt, miután illetékes testülete arra a megállapításra jutott, hogy a magyar sportoló a szóban forgó doppingügyben vétlen, vele szemben szabotázs történt.

A nemzetközi szövetség (ISSF) orvosi és antidopping bizottságának elnöke úgy foglalt állást, hogy Sidi „egyértelműen, láthatóan, szabálytalanul lépett be és illegálisan tartózkodott 45 percig Péni szállodai szobájában”. Ráadásul nem tudott válaszolni az MSSZ elnökének azon kérdéseire, hogy kinek a megbízásából lépett be Péni szobájába, kitől kapott kulcsot a szobához, és mit csinált a szobában.

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */ ado.slave('adoceanindexhuokdtbqijve', {myMaster: 'dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47', onServerEmission: function(){document.getElementById("y-adoceanindexhuokdtbqijve").classList.add("uysdfa6ds");}, onServerEmissionEmpty: function(){} });

Az induló versenyzők:


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »