Megvan az olimpia logónk

Megvan az olimpia logónk

A Citadella áll a központban, körülötte piros-sárga-kék-zöld vonalak.

Április 14-ig kellett várnunk, hogy megismerkedhessünk az olimpiai logóval, mellyel Budapest pályázni kíván a 2024-es olimpiára. A győztes egy piros-sárga-kék-zöld vonalakból összerakott, a Citadellát központba állító alkotás lett. A budapesti olimpia hivatalos oldalán már látható is a margón. A bejelentésre Budapesten, a Citadella közvetlen közelében került sor, ahol megjelent többek között Fürjes Balázs a pályázat vezetője, Tarlós István főpolgármester, Borkai Zsolt MOB-elnök, Chris Mattheisen, a pályázat szponzora, a Magyar Telekom vezérigazgatója, Kovács Ágnes egykori olimpiai bajnok úszó és több paralimpikon is. Mivel Fürjes a szabadság eszméjét említette központi gondolatként, már sejthető volt, hogy a Szabadság-szobor rajta lesz a logón. A győztes szimbólumról egy nyolctagú bizottság döntött.

A közönségszavazás is lezárult, a több mint száz beküldött terv közül egy magyar motívumokkal tűzdelt logó győzött.

Fotó: Logópályázat.budapest2024.org

A magyar pályázat utolsóként mutatta be logóját, Róma, Los Angeles és Párizs már túl van ezen a körön.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »