Megvan az MTK új edzője

Lucsánszky Tamást nevezték ki az MTK labdarúgócsapata vezetőedzőjének.

Feczkó Tamást a szombati, Ferencváros elleni 3-1-es vereség után menesztette az MTK.

“A jó kezdés után bekövetkezett egy komolyabb megtorpanás, gödörbe került a csapat játékban, és az eredmények sem jöttek, és ez a válság már hosszabb ideje tartott. Az utolsó 12 mérkőzésből csak három alkalommal tudtunk nyerni, nyolc vereség mellett, miközben a mezőny jelentős része ennél kiegyensúlyozottabban szerepelt, főleg igaz ez a tavaszi idényre. Az sem mellékes szempont, hogy a kevésbé sikeres szereplés mellett, ahogy említettem

a játékban is éreztünk visszaesést, ebből az állapotból kellett most kizökkenteni a csapatot”

Hírdetés

– mondta Polyák Balázs sportigazgató a klub honlapjának arról, hogy miért döntötek az edzőváltás mellett.

Lucsánszky Tamás korábban a Budaörsöt, a Nyíregyházát, a Mezőkövesdet és a Soroksárt irányította, január óta a Ferencváros U19-es csapatánál edzője volt. Először dolgozhat edzői pályafutása során az NB I-ben.

“Jól ismerjük őt, hiszen korábban, még Feczkó Tamás érkezése előtt már felmerült az, hogy az MTK-hoz kerüljön. Akkor alaposan feltérképeztük, és olyan szakembernek ismertük meg, aki egyértelműen alkalmas lehet arra, hogy ennél a klubnál dolgozzon. Tudjuk róla, hogy szeret nagyon aprólékosan dolgozni, taktikailag nagyon felkészült szakember hírében áll. Tőle a már említett, hosszabb ideje tartó folyamat megfordítását várjuk, mindkét fél abban bízik, hogy egy hosszútávú együttműködés veszi ezzel kezdetét közöttünk. Konkrét helyezésről nem érdemes beszélni, de bízunk abban, hogy vissza tudjuk magunkat helyezni a mezőnynek abba a részébe, ahol általában a szezon első harmadában álltunk. Két jól sikerült mérkőzéssel is sokat lehet a tabellán előre lépni, viszont ez fordítva is igaz, arra is tekintettel kellett lenni, hogy két forduló alatt bárki veszélybe kerülhet akár a középmezőnyből is” – fejtette ki.

Az MTK 24 forduló után 31 ponttal a hetedik helyen áll az OTP Bank Ligában, de legutóbbi négy találkozóján mindössze egy pontot szerzett.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »