Megvan a hülyegyerek, aki a Lánchidat megrongálta – részegen mindent bevallott

Mint arról az alfahir.hu is beszámolt egy meglepően fura magatartást kifejtő férfi fényes nappal, nyíltan megrongálta Budapest egyik fontos jelképét egy „ZH” – felirattal.

 

A ripost.hu szerint az elkövető egy fővárosi téren üzemeltet „egy kissé lepukkant” ingatlanirodát.

Az ingatlanos cég elnevezésének két kezdőbetűje „Z” és „H”.

A lap cikkének tartalma szerint az egész egy médiahack, egy gerillamarketing lehet, a férfi nem is tagadta le a tettet, névvel és arccal állt a kamera elé. Bevallása szerint a művét nem takarítja le, mert amiatt 12 órát ült, ezzel pedig az ügyet letudta. A hírportál szerint a firkász azt sem tudja, hogy a reklámötlete beválik -e, de azt kikéri magának, hogy tróger lenne.

Most vagy az van, hogy ez az egész – a kormánypárti bulvárlap cikkével együtt – egy még nagyobb médiahack része (?), ez esetben el kell ismerni, hogy az ismeretlen elkövetők szépen felültették a magyar sajtót. Ezért a sajátos értékítéletem szerint bizonyos tisztelet azért kijár. A másik alighanem életszerűbb lehetőség pedig az, hogy megvan az az idióta, akit tegnap óta keress a fél magyar internet. 

Ha ez az igazság, akkor nincs kit és miért tisztelni, ellenben érdemes felkeresni az ingatlanirodát.

(de az is lehet, hogy nem érdemes, mert éppen ez a célja ennek a kampánynak…)

Ki tudja?


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »