Megváltoztatnák a háromszéki vállalkozók gondolkodásmódját

Megváltoztatnák a háromszéki vállalkozók gondolkodásmódját

Megváltoztatná a háromszéki vállalkozói közösség gondolkodásmódját a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara valamint az IT Plus Klaszter „Digitális Székelyföld” koncepciója, amelynek célja az, hogy a helybéli vállalkozók merjenek a világpiacon eladható termékekben, szolgáltatásokban gondolkodni, magyarázta híradónk érdeklődésére Bihari Béla.

A székelyföldi informatikai cégeket és intézményeket összefogó IT Plus klaszter elnöke szerint a vállalkozók csak úgy tudnak túllépni azon az állapoton, hogy folyamatosan olcsón dolgoznak, ha termékeiket és szolgáltatásaikat helyben készítik, azok a lokális piacon is bevezethetőek és tesztelhetőek de jó áron eladhatóak a világpiacon. A Digitális Székelyföld koncepció megvalósításának első konkrét lépése lesz a „Design Bank” nevű intézmény létrehozása Sepsiszentgyörgy központjában, a volt Román Nemzeti Bank épületének két szintjén.

Bihari Béla szerint a Design Bank inkubátorházként is működne, azaz innovatív, start up vállalkozásoknak biztosítana irodát, de a mentor program révén segítenék a vállalkozókat, hogy elkerüljék az esetleges buktatókat, a „pizzapénz” program révén próbálnak kezdő tőkét teremteni az induló vállalkozásoknak illetve üzleti angyalok segítségével fejleszteni a start up-okat

A Design Bankban lesz még kreatív irodatér, amely co-working munkákra ad lehetőséget. Elképzelések szerint egy előadóhelységet és mozitermet is berendeznek, ahol egész nap sikersztorikat vetítenek majd.

Kovács Zsolt
marosvasarhelyiradio.ro


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »