Megváltozhat a biztosítási elosztási módszer

Megváltozhat az egyes biztosítók közti összegek elosztásának a módszere. Azokra a betegekre, akik ugyanolyan betegségben szenvednek, minden biztosítónak ugyanakkora összeget kellene kapnia – derül ki az Egészségügyi Minisztérium törvényjavaslatából, amely a keddi parlamenti ülésen a második olvasatba került. Az elosztási mechanizmusba egy új tényező is bekerülhetne – a biztosított személyre vonatkozó költségek az előző időszakból (két-három év). Zuzana Eliášová, a tárca szóvivője szerint ez a módszer külföldön, például Hollandiában már működik és nagyon jól bevált. A tárca fő célja, hogy az új módszer segítségével hozzávetőlegesen meg tudják állapítani a jövőbeli kiadásokat. Minél jobb a működő rendszer, annál pontosabban meg lehet állapítani a lehetséges kiadások nagyságát. „Napjainkban, amikor az egészségügyi biztosítók nyilvános forrásokból is dolgoznak, kiemelkedően fontos, hogy a biztosított személyek profiljai ne okozzanak egyenlőtlenséget az egyes biztosítók között” – áll a törvényjavaslatban. Az elosztási rendszer jelenleg a demográfiai mutatókon, a gyógyszerigényen és az egyes betegekkel járó plusz költségeken alapul. Az Egészségügyi Minisztérium szerint ez a mutató nem képes pontosan kiszámítani a várható kiadásokat. A tárca ezért el akarja érni, hogy minden biztosító ugyanakkora összeget kapjon az azonos csoportba sorolt személyek után. A törvényjavaslat a biztosítási díjakra vonatkozó követelések behajtását is rendezné. A tárca javaslata szerint a követelések behajtását elsősorban az egészségügyi biztosítóknak kellene végezniük, csak másodsorban venné át ezt a feladatot az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal. Amennyiben a parlament elfogadja a javaslatot, 2018. december 20-tól lépne hatályba, bizonyos rendelkezések pedig később.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »