Megválasztották London első muszlim polgármesterét

A brit média egybehangzó értesülései szerint az ellenzéki Munkáspárt jelöltje, Sadiq Khan lett London új polgármestere, aki az első muszlim elöljáró a főváros élén.

A csütörtökön tartott választások eredményét hivatalosan péntek estig még nem jelentették be, de a Sky News brit hírtelevízió közölte, hogy saját számításai szerint Khan előnyét már nem lehet behozni. A The Daily Telegraph is arról ír választási tudósításában, hogy nyolc év után elvesztette a fővárost a brit kormányzó Konzervatív Párt, és a Munkáspárt színeiben induló Khan maga mögé utasította a Boris Johnson utódjául szánt Zac Goldsmith-t.

A nem hivatalos adatok szerint a baloldali jelölt a szavazatok 44 százalékát, míg Goldsmith mindössze 35 százalékát szerezte meg. A 45 esztendős Sadiq Khan – aki az első muszlim a londoni városháza élén – pakisztáni bevándorlók gyermekeként, meglehetősen szerény körülmények között élő, nyolcgyermekes családban nevelkedett. Édesapja londoni buszsofőr, édesanyja varrónő volt. (Ezzel szemben fő riválisa, Zac Goldsmith milliárdos nagyvállalkozói családban nőtt fel, felesége a nagy múltú Rothschild bankárdinasztia leszármazottja).

Khan 2005-ben a dél-londoni Tooting képviselőjeként a Munkáspárt képviseletében bejutott a parlamentbe, majd Gordon Brown kabinetjében közlekedési miniszteri posztot kapott, így ő lett Nagy-Britannia első ázsiai és muszlim minisztere.

A munkáspárti politikus győzelme kapcsán az MNO.hu arra hívja fel a figyelmet, hogy a választás legnagyobb vesztese nem a konzervatív jelölt, Zac Goldsmith, hanem valószínűleg Katie Hopkins, a Daily Mail publicistája, aki meglehetősen aktív volt a muszlim jelölt elleni lejáratókampányban. Ő ugyanis azt ígérte: ha Kahn győz, akkor tiltakozásképpen  meztelenül végigfut a Regent Streeten egy kolbásszal a hátsójában.



Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »