Megújult a Zichy-pont Közösségi Központ

Megújult a Zichy-pont Közösségi Központ

A Zichy-palota felújítási munkálatai jelenleg is zajlanak Komárom városa gondozásában és finanszírozásában, de a közösségi központ már most megújult pompájában fogadja a rendezvényeire érkezőket.

Magyarország Miniszterelnöksége Nemzetpolitikai Államtitkárságának köszönhetően valósulhatott meg a központ teljes körű felújítása, valamint új irodai és műszaki berendezések megvásárlására is nyílt lehetőség.

Egyrészt a nagy- és a kisterem teljes körű faljavítása és festése valósulhatott meg, másrészt új, strapabíró faburkolatot kapott a nagy előadóterem is.

Emellett a Zichy-pont kirakatára felkerült az a televízió, mely ezentúl a központ rendezvényei mellett kiemelt partnere, az Egressy Béni Városi Művelődési Központ rendezvényeinek a hirdetését is lehetővé teszi.

Továbbá korszerű, online közvetítésekre is alkalmas műszaki berendezésekhez – közvetítőpulthoz, stúdiólámpákhoz és mikrofonokhoz jutott a központ.

Ezekkel a központ működtetését felvállaló Villa Camarum Polgári Társulás egy esetleges, vírusügyi óvintézkedés következtében elrendelt rendezvényzár esetén is meg tudja valósítani a rendezvényeit az online térben. Ehhez kiváló minőségű internetelérés is a szervezők rendelkezésére állhat a támogatásnak köszönhetően.

Hírdetés

A Magyar Kormány támogatásának jóvoltából működési költségekre is tudtak anyagiakat fordítani.

Megújult továbbá a Villa Camarum Polgári Társulás weboldala, mely már nyilvánosan is elérhető. Az a céljuk, hogy a rendezvényeikről és a híreikről minél szélesebb körben tudjanak tájékoztatni.

A továbbiakban is igyekszenek munkájukat a hagyományos értékek köré fonni: mind a helytörténet, mind a kultúra, mind az irodalom, mind a családot érintő előadások és rendezvények, mind pedig a zeneművészet terén arra törekszenek, hogy a látogatóikban erősítsék a lokálpatriotizmust és a hagyományos értékrend fontosságába vetett hitet.

Fontosnak tartják azt, hogy a Zichy-pont rendezvényei szervezésekor csak olyan partnereknek adjanak teret, akik velük együtt próbálnak teret adni az értéknek és az értékesnek. A munkájuk visszaigazolása az, hogy egyre több civil szervezet talál rá a központra, egyre több rendezvénynek a társszervezői, vagy a rendezvényhelyszínének biztosítói.

Fontos kiemelni, hogy a Magyar Kormány pályázati forrásai nélkül a tevékenységük nagy eséllyel már rég komoly nehézségekbe ütközött volna. A Zichy-pont Közösségi Központ főszereplői és éltetői azonban mégiscsak azok a látogatók, akik hűen követik figyelemmel a rendezvényeiket.

A rendezvényeikről a Villa Camarum PT web- és FB-oldalán adnak hírt – kövessék, lájkolják – dolgoznak!


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »