Megújult a kenderesi iskola – Tanárok és diákok levélben mondtak köszönetet Ternyák Csaba érseknek

Megújult a kenderesi iskola – Tanárok és diákok levélben mondtak köszönetet Ternyák Csaba érseknek

Tavaly év végére készült el a kenderesi Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Liliom Óvoda épületének felújítása. A több mint 400 millió forintos beruházás elkészülte után az intézmény vezetője a tanárok, szülők, diákok nevében is köszönőlevelet intézett a fenntartóhoz, Ternyák Csaba egri érsekhez.

Építészetileg, gépészetileg történt korszerűsítés, nyílászárókat cseréltek, a homlokzat és a tető is megújult, és szigetelték a pincét. A pályázati forrásból a régi, elhasználódott iskolabútorok és informatikai eszközök cseréjére is volt lehetőség.

A levélben megköszönték Ternyák Csaba egri érseknek a dolgozók, a szülők és a diákok nevében a felújítást. Az érintettek hozzájárulásával közölte az egyházmegye honlapja a levelet.

„A Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Liliom Óvoda tanulói és dolgozói nevében köszönetünket szeretném kifejezni Önnek mindazért a munkáért, melynek eredményeképpen megújultak iskolánk épületei és a templomunk.

Iskolánk két nehéz tanéven van túl, hiszen nem volt könnyű a felújítás miatt ideiglenes tantermekbe kényszerülni, alkalmazkodni a helyzethez, és mégis a megfelelő színvonalon tanítani, nevelni. A pedagógusok, a gyerekek és a szülők is megértették, hogy mennyire fontos ez a felújítás. De megérte ez a kellemetlenség, imáink meghallgatásra találtak, kívül-belül látványosan megújultak épületeink. Hála van a szívünkben, hogy a környék legszebb, legjobban felszerelt iskolájában taníthatjuk és nevelhetjük a gyerekeket. A gyerekek is érzik, hogy a felújítás miattuk történt, az iskola minden szegletére nagyon vigyáznak.

Hírdetés

A Jóisten ajándékaként karácsonyra befejeződtek a munkálatok templomunkban is, így lelkinapunkon az iskolamisét már a csodálatosan felújított templomban celebrálta diákjainknak Attila atya. Hálát adunk Istennek azért az ajándékért, hogy mi lehettünk az elsők között, akik részt vettünk a szentmisén és a közös imádságban.

Istennek legyen hála, Kenderesen megvalósultak Reményik Sándor költő sorai: »Ne hagyjátok a templomot, a templomot, s az iskolát!«

A mellékelt fotókon látható mosolygó gyermekarcokkal szeretnénk még egyszer megköszönni Érsek Úr közreműködését ebben az óriási feladatban, és a Jóisten áldását kérjük további főpásztori munkájára.”

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »