Megújul a prefektúra épülete (Sepsiszentgyörgy)

Megújul a prefektúra épülete (Sepsiszentgyörgy)

Múlt héten írták alá a prefektúra épülete tetejének és homlokzatának rendbetételéről szóló szerződést, és az intézmény hétfőn kiadta a munkakezdési parancsot – jelentette be Ráduly István prefektus. A munkálatok értéke valamivel több mint egymillió lej, a forrásokat a belügyi és közigazgatási tárca biztosítja. A hivatal kezdeményezte továbbá, hogy a Fogolyán-örökös által birtokolt részt megvásárolja a román állam.

A munkálatok során teljes egészében kicserélik a tető borítását, a homlokzaton javításokat végeznek, illetve újrafestik az épület teljes utca felőli részét. A szerződés értelmében a munkálatokat hatvan nap alatt kell elvégeznie a kivitelezőnek. Ráduly István prefektus szerint ez a határidő valamelyest kinyúlhat, amennyiben az időjárás késlelteti a munkálatokat. A prefektus arról is beszámolt, hogy a tetőt továbbra is fémlemezekkel fedik, mivel az épület maga nem műemlék, de olyan részen található, ahol több szomszédos ingatlan az, így meg kell őrizni eredeti kinézetét. Ennek kapcsán a prefektus hozzátette, egy régi fényképfelvételen látták, hogy a tető homlokzat felőli szélét egykoron egy szobor, valamint kőből készült kelyhek díszítették. A szobor visszaállítására kevés esély van, viszont az eredeti kelyhekhez hasonlókat szeretnének visszahelyezni. Ráduly István elmondta még: noha a munkálatok befolyásolják a hivatal működését, a beruházásra mégis szükség van. A múlt évben is elvégeztek egy fontos munkálatot, a teljes villanyhálózat cseréjét, mivel a régit még az 1970-es években építették ki, és rengeteg gond volt vele, illetve más beruházásokat is akadályozott – így az irodák légkondicionáló berendezéssel való felszerelését.

Hírdetés

Ráduly István arról is beszámolt, hogy az elmúlt másfél évben a belügyminisztérium jóváhagyta minden kérésüket, ami az épület rendbetételét, a munkakörülmények javítását célozta. A jelenlegi munkálatra is már tavaly biztosították a forrásokat – akkor tetőjavításra kértek finanszírozást –, de végül a közbeszerzési eljárást nem sikerült lebonyolítani, így év végén az összeget, mintegy 700 ezer lejt vissza kellett utalni az államkasszába. Idén szerették volna ezt elkerülni, szerencsére találtak kivitelezőt, aki vállalta, hogy nagyjából két hónap alatt elvégzi a munkát.  

A prefektus ugyanakkor közölte, hogy tárgyalást kezdeményeztek a visszaszolgáltatás nyomán az épület 1/6-a felett tulajdonjoggal bíró Fogolyán-örökössel, Szotyori Nagy Áronnal, hogy az állam megvásárolja a tulajdonrészét. A teljes épületet már felértékeltették, a szakértői jelentésben szereplő összeg alapján kiszámolták Szotyori Nagy Áron tulajdonrészének becsült értékét, ezt fogják felajánlani vételárként. Amennyiben a Fogolyán-örökös elfogadja, Bukaresthez fordulnak a szükséges forrásokért. Ha sikerül a vásárlást nyélbe ütni, akkor a kormányhivatalnak könnyebb dolga lesz, ha finanszírozást kell találniuk az ingatlant érintő beruházásokhoz. A jelenlegi tulajdonviszonyi felállásban ez bonyolultabb, mert állandó egyeztetésekre van szükség az épületen történő beavatkozásoknál.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »