Megújul a gombaszögi Andrássy-kúria

Megújul a gombaszögi Andrássy-kúria

Alapkőletétellel és egy időkapszula elhelyezésével megkezdődött két gombaszögi műemléképület teljes körű felújítása. A határon átnyúló együttműködés keretében megújul az Andrássy-kúria – amelyben egyesületi múzeum létesül – és az uradalmi intézőlak épülete.

Az Andrássy-kúriaként ismert építmény egy rokokó elemeket hordozó barokk épület. Egy Polcz nevezetű vasgyáros építtette, s 1768-ban fejezték be. Ez a fennmaradt mennyezeti stukkóból derül ki, amelyet viszont az elmúlt két és fél évszázad alatt annyiszor lemeszeltek, hogy már csak az évszámot és az építtető vezetéknevét lehet elolvasni. A stukkó felújítása után remélhetőleg a keresztnevét is megtudhatjuk.

A vasgyártó telepet a 19. század végén elbontották, ezután a völgy Andrássy Géza ménesének adott otthont. A második világháború után a területet államosították, a pelsőci TSZ (EFSZ) gazdálkodott rajta. A rendszerváltás után többször tulajdonost cserélt, majd a történelmi ingatlan egy részét a magyar kormány támogatásával a Sine Metu egyesület vásárolta meg – idézte fel Orosz Örs, a Sine Metu elnöke hozzátéve, tették ezt azzal a nem titkolt céllal, hogy megmentsék a műemlékeket.

Vonzó turisztikai helyszín

Most a kúria és az intézőlak újulhat meg. A Határon átnyúló együttműködés az elfeledett partnerség felélesztésére Gombaszögön és Szilvásváradon (SKHU GO&SZI) elnevezésű projekt partnerei a Sine Metu polgári társulás, Szilvásvárad község önkormányzata, a Hegyvidék OUTDOOR programszervező iroda és a gombaszögi Hamelli kertészet.

Orbán Máté Julianna, a Via Carpatia EGTC igazgatója elmondta, a felújítás az Interreg V-A Szlovákia–Magyarország Együttműködési Program keretében valósul meg, melynek fő célja, hogy összehozza a határtérségben tevékenykedőket, partnerségeket építsen.

Most Gombaszögön és Szilvásváradon olyan vonzó turisztikai helyszín jön létre, amely sok turistát csalogathat a régióba.

– Ez a két térség nagyon sok közös vonással rendelkezik, és erre próbáltunk fókuszálni, amikor a pályázatot elkészítettük – fejtette ki.

Orosz Örs kiemelte, a gombaszögi újkori műemléképületek, az 1768-ban épült kúria és a szomszédos, 19. században épült uradalmi intézőlak felújítása – Krasznahorka után – a gömöri régió második legnagyobb értékmentő beruházása.

Az elkövetkező hónapokban a kivitelező elvégzi a szakszerű felújítást. A tervek szerint a munkálatok december 1-ig befejeződnek, és remélik, az év végéig a múzeum tárlatát is sikerül berendezni. A pincében lapidáriumot hoznak létre, a földszinti, történelmi enteriőrben korabeli bútorokat és a vasgyártás történetét mutatják majd be, a tetőtérben pedig egy nagy, egybefüggő kiállítóteret létesítenek, ahol a pálos kolostor ásatása során fellelt többezres leletanyag legérdekesebb darabjait csodálhatják majd meg a látogatók.

Hírdetés

Hiszem, hogy ez lesz az egyik legfejlettebb egyesületi múzeum Szlovákia területén. Bízom benne, hogy egy országos viszonylatban is színvonalas állandó tárlat jön majd létre, ahol természetesen három nyelven fogjuk majd végigkalauzolni a látogatókat

– közölte Orosz. Hozzáfűzte, a kúriától alig száz méterre található további két műemléképület, a pálos kolostor, illetve 650 éves templomának romjai. Az idén végre Kassa megye támogatásával elkezdődik a drótköteles csúszópálya építése, amely összeköti az UNESCO-örökség gombaszögi cseppkőbarlangot ezzel a műemléki lokalitással.

Értékes partnerség

Szaniszló László, Szilvásvárad polgármestere elmondta, az 1500 fős településen évente közel egymillió turista fordul meg, akik a Szalajka-völgyre, a kisvasútra és a lipicai ménesre kíváncsiak.

– Rengeteg közös történelmi szálat találtunk, amely a két települést összekapcsolhatja. Ezek mentén indultunk el mi is, hisz nekünk is van egy műemlék jellegű épületünk, az Orbán-ház, amely tájház és múzeum. Ennek a felújítását, berendezését tervezzük, valamit szeretnénk egy 50-60 évvel ezelőtt elbontott csűrt újjáépíteni, amely rendezvények helyszíneként szolgálna a múzeum mellett – fejtette ki. Hozzáfűzte, a program célja a közös együttműködés Gombaszöggel, s különböző kedvezményrendszerekkel, egymás ajánlásával szeretnék elérni, hogy a náluk megforduló vendégeknek legalább egy része ide is ellátogasson, felfedezze ezt a csodálatos természeti környezetet.

Orosz Örs megjegyezte, számukra igen értékes ez a partnerség, hisz egy olyan desztinációtól tanulhatnak, amely Gombaszögtől alig pár kilométerre csodálatos „számokat” tudott produkálni.

 – Én őszintén hiszek abban, hogy ez a régió is képes erre, hiszen minden adottsága megvan hozzá. Ezért és ezen fogunk dolgozni a következő években – fogalmazott.

A Hamelli kertészet képviseletében Hamelli János megjegyezte, bár a beruházás nagyon eltér a profiljuktól, mégis úgy döntöttek, belevágnak, mert látnak benne fantáziát. A tulajdonukban levő épületben kávéházat és két apartmant létesítenek.

 – Számunkra nagy lehetőség, hogy részt tudunk venni egy ilyen volumenű projektben – mondta.       

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/3. számában.

    


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »