Megtorpanni látszik a fertőzés az USA-ban, de az új mutációk könnyen átírhatják az optimista forgatókönyveket

Megtorpanni látszik a fertőzés az USA-ban, de az új mutációk könnyen átírhatják az optimista forgatókönyveket

A szakértők szerint a valódi szám ennél jóval magasabb lehet. Az igazolt halálesetek száma jelenleg 417,5 ezer, az elmúlt héten napi 4000-nél is többen haltak meg.

Összességében azonban a napi esetszámok növekedése megtorpanni látszik, és a járványgörbe mintha kezdené elérni a csúcsát.

Hírdetés

A CDC ugyanakkor a mutációk miatt aggódik, különösen azon variánsok miatt, amelyek agresszívebben képesek terjedni a népesség körében. A brit mutáció már egy ideje jelen van az Egyesült Államokban, eddig 20 államban mutatták ki, és vasárnap már Washingtonban is azonosították. A szakértők szerint ebben a tempóban márciusra kiszorítja a korábbi, eredeti variánst, és teljesen átveszi a helyét a járványban.

A vakcinázás terén Amerika nem áll rosszul, de az eddig szétosztott 41,5 millió adaggal nem is tartozik az élvonalba. Az amerikai elnöki főorvosi tanácsadó, dr. Fauci szerint 70-85 százalékos oltottsági szint elérése az őszi hónapokra lenne az igazi győzelem. Főleg azért, mert viszonylagos normalitást hozna vissza az emberek mindannapjaiba.

BBC.com, Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »