Megtörhet a Benes-dekrétum

A Walderode család Turnovban lévő birtokainak visszaadásáról szóló bírósági ítélet, Milos Zeman cseh köztársasági elnök szerint a Benes-rendeletek megtörését jelenti.

Ez az ítélet precedens értékű, és veszélyt jelent a cseh állam számára más perekben, mondta az elnök tegnapi TV-nyilatkozatában, majd hozzátette, „a német származású nemesek együttműködtek a nácikkal”.

A Walderode család visszaszolgáltatási igényét a három milliárd koronás (118 millió euró) turnovi ingatlanra a Hradec Královéi fellebbviteli bíróság június közepén megerősítette, írja a Ma7.

A Semily Járási Bíróság még 2017 szeptemberében határozott úgy, hogy a Karel des Fours Walderode jogosult a Benes-rendeletek által elkobzott tulajdonra.

Az 1990-es évek eleje óta zajló vita érinti a Hrubý Rohozec kastélyt is. A Beneš-rendeletek fogalmát az Edvard Beneš elnök által 1940 és 1947 között kiadott jogi normákra használják, amelyekkel a müncheni diktátum által lerombolt alkotmányos rendet újították meg, úgy, hogy a németeket és a magyarokat megfosztották a csehszlovák állampolgárságuktól, lehetővé téve vagyonuk elkobzását.

Hírdetés

Mivel a kollektív bűnösség elvén meghozott rendeletek hatása máig tart, elsősorban a németek bírálják további érvényben tartását, akik közül több mint hárommilliót telepítettek ki Csehországból 1945-48 között. Walderode a Benes-rendeletek alapján, mint németnek kobozták el a birtokát, és a per arra vonatkozott, hogy a második világháború alatt elkövetett-e bűnöket a csehszlovák állam ellen. Walderode követelésének legitimitását a Semily járási bíróság azzal érvelve alapította meg, hogy Karel Walderode a háború után 1947. december 16-án visszakapta a cseh állampolgárságát.

Természetes, hogy igen – mondta Zeman tegnap arra a kérdésre, hogy az ítélet a Benes-rendeletek megtörése, ami egyben hátrányos helyzetbe hozza a cseh államot például a Liechtensteinékkel folytatott perben.

A Beneš-rendeletek alapján, az 1945 után elkobzott vagyon visszaszolgáltatása kérdésében a Liechtensteini herceg alapítványa tavaly decemberben 26 cseh járási bírósághoz fordult. A törvény többé-kevésbé a precedensekre alapszik, és ha valakinek megfelelsz a perben, a többiek erre az ítéletre fognak  hivatkozni – mondta az elnök.

Zeman azt is elmondta, hogy nem tüntetné el a múlt árnyékait. Tudom, hogy ezek a német eredetű nemesek együttműködtek a náci Németországgal, és ha úgy gondolják, hogy elfelejtjük, akkor tévedésben vannak – mondta.

Forrás: CTK


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »