Megtisztították Idomenit a jöttmentektől – de csak más görög táborokba söpörték át őket

Megtisztították Idomenit a jöttmentektől – de csak más görög táborokba söpörték át őket

Befejeződött a görög-macedón határnál lévő Idomeninél kialakult sátortábor kiürítése. A hét elején kezdődött akció erőszakmentesen zajlott le – közölte csütörtökön Nikosz Toszkasz görög polgári védelemért felelős miniszter a görög állami televízióban.

„Közel s távol nem látni egyetlen migránst sem” – erősítették meg helyszínen lévő riporterek, akiket a hatósági akció kezdete óta első ízben engedtek a tábor területére.

Korábban a nap folyamán a görög bevándorlásügyi miniszter azt mondta, hogy a rendőrség Idomeniben marad, nehogy visszatérjen oda valaki a migránsok közül.

A tervek szerint hamarosan felszámolják a pireuszi kikötőben kialakult, mintegy 2 ezer főt számláló kisebb tábort és a volt athéni repülőtéren létesített ideiglenes állami tábort is, ahol jelenleg 4500 menekült és migráns tartózkodik.

Az embereket az Idomeniben táborozókhoz hasonlóan az ország különböző pontjain működő állami befogadóközpontokba viszik.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »