Megtiltották a kórházaknak, hogy új embereket vegyenek fel

Megtiltották a kórházaknak, hogy új embereket vegyenek fel

Létszámstopot rendelt el az állami fenntartó a kórházaknál – írja a Népszava egy, a birtokukba került levélre hivatkozva. Az Állami Egészségügyi Ellátóközpont múlt pénteken értesítette arról a kórházigazgatókat, hogy november hatodika után visszavonásig csak megbízási szerződést köthetnek, de új jogviszonyt nem, ami azt jelenti, hogy nem vehetnek fel orvosokat és nővéreket sem. A korábbi, hasonló intézkedésekkel ellentétben még egyéni mentességet sem lehet kérni, ennek a szabályait ugyanis nem dolgozták ki.

A lap által megkérdezett kórházigazgatók először azt hitték, hogy a levél nem valódi, mert hivatalos jogforrásokban a hivatkozott rendeletnek nincs nyoma, de az állami fenntartó megerősítette, hogy egy nem nyilvános kormányhatározat alapján küldték ki.

Az ÁEEK nem válaszolt a lap megkeresésére. Az intézményvezetők szerint a döntés beláthatatlan következményekkel járhat az amúgyis hatalmas munkaerőhiánnyal küszködő intézményeknél: veszélyezteti a betegellátást és veszélyezteti a napi működést. A Népszava arra emlékeztet, hogy az utasítás értelmében azokat az új kórházigazgatókat sem vehetnék fel, akik nemrég nyerték meg a pozíciókra kiírt pályázatot.

""
Az esztergomi Vaszary Kolos kórházban több mint 30 pozícióba keresnek embert
vaszary.hu

A kormány egyre gyengébben teljesít

Miközben az állami fenntartó létszámstoppal rendezné az egészségügy folyamatosan romló helyzetét, a kórházak folyamatosan keresnek új munkaerőt. Intézményenként legalább egy tucat pozícióba vesznek fel embereket, az esztergomi kórházban például több mint harminc pályázat van főorvosi, orvosi és szakdolgozói helyekre.

Az Orbán-kormány kilenc éve képtelen megszüntetni az egészségügyi ellátásban tapasztalható anomáliákat, és emiatt párton belül kialakult feszültség az elmúlt egy évben már a nyilvánosság számára is látható volt. Először Balog Zoltán korábbi humánminiszter beszélt arról, hogy Orbán Viktor ragaszkodik az egészségügyet is magába foglaló Emmi felépítéséhez, de ő miniszterként látta, hogy nem lehet ilyen formában hatékonyan dolgozni, ezért nem fogadta el a felkérést az újabb kétharmados győzelem után.

Hírdetés

""
Kásler Miklós
Wikipedia/Thaler Tamás

Utódjától az elmúlt pár hónapban több jogkört is megvontak, miután év elején lezavazták az általa kért százmilliárdos nagyságrendű egészségügyi pluszforrást a kormány tagjai. A folyamatos sikerkommunikáció ellenére egyre világosabb, hogy a tízparancsolatot tökéletes népegészségügyi programnak nevező Kásler Miklós sem tudja hatékonyan irányítani a többi közt 

  • az egészségügyért,
  • a családpolitikáért,
  • a szociál- és nyugdíjpolitikáért
  • a gyermek- és ifjúságpolitikáért,
  • az oktatásért, ennek keretében a közoktatásért,
  • a kultúráért,
  • a sportpolitikáért,
  • az esélyegyelőségért 
  • felelős szuperminisztériumot. Az Országos Onkológiai Intézet egykori igazgatójától a Belügyminisztérium és az Innovációs- és Technológiai Minisztérium is jogköröket vett át, de Palkovics László már az egészségügyi szakképesítések szervezését is elvenné Kásler Miklós tárcájától.

    A Fidesz-holdudvar szokásos kötcsei találkozóján ugyan alig esett szó az egészségügyről, Orbán Viktor a Népszava beszámolója szerint azt mondta:

    Kásler miniszter úr lehet mártír vagy nem mártír, de előbb vagy utóbb eredményeket kell felmutatnia.


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »