Debrecenben, a Szent Anna-székesegyházban június 25-én Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök áldozópappá szentelte Tóth László Gábor diakónust. Vele beszélgetve kirajzolódott eddigi életpályájának íve, amely a papi szolgálat felé irányult.
Ritkán fordul elő, hogy egy családból egy éven belül két testvért szentelnek pappá. Az pedig igazán különleges esetnek számít, ha az egyikük görögkatolikus, a másikuk római katolikus pap lesz. A Tóth családban ez történt. A báty, Elek szentelését májusban ünnepelték, Lászlóét pedig június 25-én. Elek az édesapja és a nagyapja nyomában járva görögkatolikus, míg László római katolikus pap lett.
A Tóth családban az édesanya révén jelen volt a római katolikus vallás, de a fiúk kiskoruktól fogva görögkatolikus parókus édesapjuk mellett ministráltak. Lászlóban a papság gondolata középiskolás korában merült fel, amikor Rómában részt vett a ministránstalálkozón. „Két hétig ebben éltem, de aztán elbizonytalanodtam, úgy éreztem, fellángolás volt. A gimnáziumban érdekelt a biológia, majd három évig matematikát tanultam emelt szinten, aztán a történelem felé fordultam, de mindig visszatértem a papság gondolatához.
Másnap és harmadnap is ez foglalkoztatott, és ráébredtem, ez lehet az én utam. Sok emberrel beszéltem, görög- és római katolikus papokkal, világi barátokkal. Érettségi után úgy éreztem, még időre van szükségem. Egy kiadványszerkesztői képzésre jártam, eközben hoztam meg a döntést, hogy elindulok a papság felé. Kértem a felvételemet a szemináriumba, tudtam, hogy ott majd véglegesen tisztázódni fog bennem ez a kérdés. Jelentkeztem Palánki Ferenc püspök atyánál papnövendéknek, és amint beléptem a szeminárium kapuján, rögtön éreztem: itt a helyemen vagyok. Azóta is úgy gondolom, megtaláltam az utat, amit a Jóisten nekem szánt.”
Görögkatolikus családjában az életnek része volt a változás, a költözés, hiszen édesapját többször is áthelyezték. László Demecseren gyerekeskedett, majd Miskolcra kerültek, onnan Nyíracsádra. Az alsós osztályokat görögkatolikus iskolában végezte. A felső tagozatot a miskolci Fráter György Katolikus Gimnáziumban kezdte, Nyíracsádon folytatta, majd Nyíregyházán, a Szent Imre Katolikus Gimnáziumban fejezte be, ahol öt éven át volt kollégista. „Gyerekkoromban sokszor költöztünk, nem volt egyszerű, főleg tizenegy évesen éltem meg nehezen. De mindenütt találtam barátokat, és megtanultam beilleszkedni. Ma is fontos számomra a barátság, szoros kapcsolatot tartok az életem korábbi szakaszaiban megismert barátaimmal is.
László két évet járt az egri szemináriumba, majd Rómában folytatta tanulmányait. A Pápai Gergely Egyetemen tanult, és a Német–Magyar Kollégiumban lakott. Két nyelvet kellett elsajátítania. Először német kurzust végzett Frankfurtban, majd a tanév megkezdése előtt egy olasztanfolyamon is részt vett kispaptársaival Rómában. „Ha bedobják az embert a mély vízbe, vagy megtanul úszni, vagy megfullad. Erős volt bennem a félelem, nem tudtam, hogy boldogulok majd a két nyelvvel. De aztán rájöttem, ha az ember becsületesen foglalkozik velük, akkor megtanulja. Az idegen nyelvi környezet is nagy segítséget jelentett. Az első félév végén már nem volt gond a kommunikáció, értettem a ház nyelvét, és le tudtam vizsgázni” – meséli. Három év alatt László befejezte a teológiai kurzust. Visszatekintve úgy érzi, nagyon sokat köszönhet az egyetemnek és a kollégiumnak. Hangsúlyozza azt is, milyen sokat jelentenek számára a nemzetközi közösségben köttetett barátságok.
Diakónusi évét Debrecenben töltötte. Miközben ellátta a pasztoráció mindennapi feladatait, pedagógiát tanult Nyíregyházán, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán. Debrecenben besegített a liturgiába, temetett és keresztelt. Hittant tanított egyházi és állami iskolában, januártól püspöki titkárként is dolgozott. „Sokféle feladatban kellett helyt állnom. Eleinte tartottam ettől, de éreztem a bizalmat, és jólesett, hogy feltételezik, képes vagyok ezekre a szolgálatokra. Ebből is erőt merítettem, és megismertem a teherbírásomat.” László megtalálta magát a feladataiban, és a jó szervezésnek köszönhetően jutott ideje a munkára, a pihenésre és az imádságra is.
Papi szolgálatában szeretne mindig elérhető lenni a hívek számára.
Nagyon készülök a gyóntatásra, és a lelkivezetés is közel áll hozzám. A szentgyónásban szeretném Isten irgalmas szeretetét közvetíteni az embereknek” – vallja.
Szerző: Trauttwein Éva
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. július 3-i számában jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
