Megtalálták a Visegrádnál eltűnt lány holttestét

Megtalálták a Visegrádnál eltűnt lány holttestét

Bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel.

A Duna budapesti szakaszán találták meg péntek délelőtt a szerdán Visegrádnál eltűnt lány holttestét – közölte a rendőrség.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint kajakozók bejelentését követően délelőtt 10 óra körül a folyó fővárosi szakaszán, az Újpesti vasúti híd közelben találták meg a holttestet a vízirendészek.

Hírdetés

Bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, az ügyben a BRFK közigazgatási hatósági eljárást folytat – tették hozzá.

A BRFK sajtóügyelete szerda este közölte: három testvér fürdőzött a folyóban a visegrádi kompkikötőnél, a 16 éves fiú és 7 éves húga ki tudott jönni a vízből, de 17 éves nővérük már nem.

A fiatalok üzemi területen mentek a folyóba, ahol tilos fürödni, szüleik nem voltak velük. A lányt a rendőrök több hajóval, szonárral és búvárokkal, civilek segítségével keresték – tudatták.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »