Megtalálták a Szibériában eltűnt orosz gépet: a tízfős legénység feltehetően életét vesztette

Megtalálták a Szibériában eltűnt orosz gépet: a tízfős legénység feltehetően életét vesztette

 

Megtalálták vasárnap az orosz katasztrófavédelem Szibériában eltűnt repülőgépét, a tízfős legénység a hatóságok szerint feltehetően halott. Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának Il-76-os típusú speciális repülőgépe pénteken tűnt el a szibériai irkutszki területen, ahová erdőtüzek oltására vezényelték.

 

A hatóságok közlése szerint eddig hat holttestet sikerült megtalálni, illetve a repülőgép mindkét feketedobozát. Az Il-76-os kiégett roncsát a mentőcsapatok egy erdővel borított hegyvidéki lejtőn fedezték fel 650 kilométerre északkeletre Irkutszktól. A gép becsapódásakor egy kisebb erdőtüzet okozott – mondta a minisztérium egyik szóvivője. A napokig tartó kutató akcióban egy elhagyatottnak vélt – valójában mintegy 20 lelket számláló – falu lakosai vezették nyomra a mentőalakulatokat.

 

 

Egy repülési szakértő a TASZSZ orosz hírügynökségnek elmondta: a repülés illetve a zuhanás pályájából ítélve a legénység mindent megtett az Il-76-os megmentése érdekében. Korábban egy másik légügyi szakértő úgy vélte, hogy az erdőtűz miatt forró levegő kerülhetett az alacsonyan repülő Il-76-os hajtóművébe, amitől az vesztett teljesítményéből, így a repülőgép nem tudott emelkedni, majd megakadhatott a fák lombjaiban és végül lezuhant.

 

(MTI)Nyitókép (illusztráció): pecomp.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »