Megtalálták a lezuhant egyiptomi gép roncsdarabjait

Megtalálták a lezuhant egyiptomi gép roncsdarabjait

Az eltűnt egyiptomi repülőgépből származó roncsdarabokat talált az egyiptomi hadsereg a Földközi-tengerben, 290 kilométerre északra Alexandria városától – idézte pénteken az egyiptomi állami televízió a katonaság közleményét.

A híradás szerint a helyszínen utasok személyes holmijai is voltak. Az egyiptomi haditengerészet átfésüli a térséget, hogy megtalálja a csütörtökön eltűnt gép feketedobozait – olvasható a Facebook közösségi oldalon megjelent szűkszavú közleményben, amely nem tér ki arra, hogy a gép mely darabjára bukkant a hadsereg.

Az EgyptAir egyiptomi légitársaság Twitter-csatornáján is megerősítette a katonaság kommünikéjét.

Terrorcselekmény vagy sem?

Korábban az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSzB) vezetője azt mondta, hogy szerintük minden valószínűség szerint terrorcselekmény történt. A CNN-nek nyilatkozó amerikai források egyetértettek az oroszokkal.

A Reuters hírügynökség viszont névtelenül nyilatkozó amerikai illetékesekre hivatkozva közölte pénteken, hogy műholdfelvételek előzetes elemzése nem erősíti meg azt a gyanút, hogy robbanás történt volna a gép fedélzetén. A pilóták az eltűnés előtt nem adtak le vészjelzést.

Panosz Kammenosz görög védelmi miniszter szerint az utasszállító a lezuhanás előtt hirtelen kanyarokat hajtott végre, miközben jelentősen veszített repülési magasságából. A görög védelmi minisztérium közben azt jelentette be, hogy holttesteket, gépdarabokat és csomagokat találtak öt mérföldre délre attól a helytől, ahol a gép eltűnt a radarról.

A kairói repülőtér névtelenül nyilatkozó illetékesei közölték pénteken, hogy három francia nyomozó és repülési szakértő érkezett az egyiptomi fővárosba, hogy részt vegyen az ottani nyomozóhatóságok munkájában. A francia szakértők jelenlétét egyrészt az indokolja, hogy a lezuhant gépet – egy Airbus A320-ast – Franciaországban gyártották, másrészt pedig az, hogy a repülő 56 utasa közül 15-en franciák voltak – írja az MTI.

Az EgyptAir Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata 66 emberrel – 56 utassal és tízfős személyzettel – a fedélzetén csütörtök hajnalban tűnt el a radarernyőkről. Az utasok zöme egyiptomi és francia volt.


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »